Mi történt? Nekiment a kormánynak az egyik legnagyobb fideszes trolloldal — Kiborultak a rezsicsökkentés megszűnése miatt

Nyiladoznak a szemek.

Ébredeznek az egyik legnagyobb fideszes Facebook-oldal készítői — élesen bírálta a kormányt a Számok — a baloldali álhírek ellenszere nevű oldal a rezsicsökkentés megszüntetése és a KATA kinyírása miatt.

Az oldal szerdán még azon örvendezett, hogy a GKI szerint az ársapkák nélkül 31 százalékos lenne Magyaroroszágon az infláció (azaz szerintük a hatósági árak bevezetése sikeres), Gulyás Gergely kormányinfója után azonban nagyot fordult velük a világ.

Ahogy arról beszámoltunk, Gulyás a szerda délutáni kormányzati tájékoztatón gyakorlatilag a rezsicsökkentés megszüntetését jelentette be — úgy tűnik, arra még a fideszesek is emlékeznek, hogy ennek éppen az ellenkezőjét ígérték a választási kampányban.

A posztot változtatás nélkül idézzük:

🔴Ez van, átvert bennünket a Fidesz (félig)

‼️Az intézkedés nagyjából 50 000 forintot vesz el a családunktól.

Nem erre szavaztunk!

Nem, nem a medencét fűtjük, hanem kertészkedünk. Nem, nem a gyepet locsoljuk, hanem zöldséget és gyümölcsöt termesztünk, amit az aszály miatt LOCSOLNI kell, ehhez pedig áram kell, sok áram. Egy négytagú család vagyunk, az otthonunk hőszigetelt, ezért a gázfogyasztásunk átlag alatti, de a kert miatt az áramszámlánk a duplája.

Két választásunk van: vagy befejezzük a kertészkedést és a sokéves munkánkat hagyjuk elpusztulni, vagy 50 ezer forinttal többet fizetünk érte.

Elhittük, hogy a Fidesz képes megvédeni a rezsicsökkentést, hiszen azt hittük, hogy az áramot itthon termeljük, a felét Pakson, a másik felét egyéb módon. Hittünk benne, hogy a rezsivédelmi alappal a Fidesz fenntartja ezt az intézkedést a lakosságnak, de tévedtünk, erre csak félig lesz lehetőség, és ki tudja mi jön még. Most 210 kWh a határ, majd lesz 100, meg 50.

Sorry, de nem fogjuk megvédeni sem a mai bejelentést, sem a KATA módosítását, mert mindkettővel

a kormány elvesz az emberektől.

Választás előtt kaviár volt homárral, utána jött a fekete leves. Az ilyennek általában a politikában ára van, és csak reméljük, hogy a Fidesz észhez tér. Nem az embereket kell adóztatni, hanem a milliárdosokat és a nagy cégeket.

PS: Az arcvesztés elkerülésével egy lehetséges megoldás lenne a határok módosítása: pl. 400 kWh, ezzel tényleg csak azokat szűrnék ki, akik a medencét fűtik.

Az már csak hab a tortán, hogy a Fidesz megint a 3, vagy többgyermekes családoknak ad további kedvezményt a gáznál, a kétgyerekesek megint hátrányosan vannak megkülönböztetve. Mivel a gázfogyasztásunk alacsonyabb, így ez nem érint, csak megjegyeztük. A két gyerek is több mint a nulla, és az egy gyerek is! Be kellene végre fejezni a gyermekek megkülönböztetését. Értjük a demográfiai dolgokat, de azzal, hogy az egyik gyereknek többet adnak, mint a másiknak, nem oldódik meg semmi sem.

Valódi Hírek