Varga Judit vallott a kenőpénz-botrányról: „Ha kapok idézést, elmegyek tanúskodni”

Idézést kaphat az igazságügyi miniszter a Völner-ügyben.

„Úgy gondolom, hogy a tanúzás állampolgári kötelezettség, tehát ha kapok ilyen megkeresést, akkor természetesen el fogok menni” – mondta az igazságügyi miniszter a Telex-nek. Varga Judit még azt is elmondta, hogy eddig nem tett vallomást a Völner-ügyben.

A napokban Varga Judit igazságügyi miniszter tanúkénti kihallgatását kezdeményezte Völner Pál volt államtitkár ügyvédje. Papp Gábor a 24.hu-nak megerősítette, hogy másfél hete indítványozta a miniszter kihallgatását, amire azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni. Egyben – tette hozzá – igazolni tudná Völner írásban tett vallomásának állításait.

A védő úgy fogalmazott, álláspontja szerint,

megkerülhetetlen” Varga Judit tanúkénti kihallgatása, amelyen a büntetőeljárásról szóló törvény szerint ő is jelen lehet mint Völner ügyvédje.

Mindez azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz átvételével gyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány és Varga Judit is úgy kezelte, hogy az csakis a volt államtitkárra és a nyomozóhatóságokra tartozik. Az igazságügyi miniszter ritkán szólalt meg az ügyben, akkor is nagyon szűkszavúan. Legutóbb a parlament igazságügyi bizottságának meghallgatásán kérdezték, amikor csupán annyit mondott:

„Az elsődleges feladatom az volt, hogy biztosítsam a léket kapott hajó vezetését”.

A felelősségével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a büntetőeljárással kapcsolatban az ügyészség az illetékes.

Völner Pált hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja az ügyészség. Mentelmi jogát tavaly év végén kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, aki beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el Schadl Györgytől, aki tavaly november óta letartóztatásban van.

A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak

a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég. Schadl az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a közbenjárására kinevezett végrehajtóktól.

(telex.hu / 24.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/23/fordulat-varga-judit-kihallgatasat-kezdemenyezte-volner-pal-ugyvedje

Valódi Hírek