Szijjártó Péter bejelentette: Újabb engedélyt kapott Paks II., a Magyarországon épülő orosz atomerőmű

A Paks II. beruházás újabb mérföldkövéhez érkezett.

A paksi atomerőmű fejlesztéséhez szükséges, péntek este megkapott úgynevezett talajszilárdítási engedély azért fontos, mert az ilyen létesítményeknél kiemelt szempont, hogy ne süllyedjenek meg, ezért az alattuk lévő talajt meg kell erősíteni. Ezt különböző anyagokkal, ebben az esetben alapvetően cementtel végzik — írja az Euronews.

A résfalazási engedélyt már megkapta a beruházás. Ez és a talajszilárdítási engedély a legfontosabbak a létesítési engedély előfeltételei közül. Az utóbbi megszerzése után indulhat majd a valódi építkezés.

Az előkészítési munkák „most nagyobb sebességbe kapcsolhatnak”, közölte péntek este a kormány.

A Magyarországon építendő orosz atomerőmű beruházásáról tavasszal megkérdezte az Euronews az Európai Bizottságot is, amely az elmúlt években jóváhagyta a paksi projekt létesítési terveit és a földmunkák megkezdését is engedélyezte az építési területen.

Az Európai Bizottság egyelőre nem reagált érdemben arra, hogy Orbán Viktor az uniós szankciók ellenére is folytatja a Paks II. beruházást. A testület szóvivője szerint azonban az orosz-uniós viszony jelenleg épp az ellenkező irányba halad.

Orbán februárban jelentette be, hogy az Oroszország elleni szankciók ellenére is folytatni kell a Paks II. beruházást. A magyar miniszterelnök szerint ezt az ügyet ki kell hagyni a szankciós kérdésekből.

A magyar kormány legfőbb érve az orosz-magyar nukleáris beruházás mellett az, hogy 2032-2037 között be kell majd zárni a most működő négy paksi blokkot, ezért addigra mindenképpen szükség lesz egy új alaperőműre az ellátás biztonságának garantálásához.

Az Európai Bizottságtól tavasszal azt kérdezte a lap, hogy a szankciók és az orosz-európai feszültség idején hogyan viszonyulnak Brüsszelben ahhoz, hogy

orosz nukleáris reaktorok épüljenek az Európai Unió területén:

„Attól tartok, ezt a különleges kérdést most nem tudom megválaszolni, azonban azt látjuk, hogy az Oroszországgal folytatott kapcsolataink lényege épp az ellenkező irányba tart”

— mondta Eric Mamer bizottsági szóvivő.

Szijjártó Péter külügyminiszter a szombaton közzétett Facebook-videójában úgy fogalmazott a beruházással kapcsolatban, hogy

„Mi magyarok azért építjük a paksi atomerőművet, hogy 2030-tól a nemzetközi energiapiac mindenfajta bizonytalanságától meg tudjuk szabadítani magunkat, és hosszú távon is fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentés eredményeit”.

Szijjártó végül közölte: „most az előkészítési munkák kapcsolhatnak egy újabb, magasabb sebességi fokozatba”.

Videó:

(via, MTI / euronews.com / Szijjártó Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/05/26/szijjarto-peter-torokorszagbol-jelentette-be-a-nagy-hirt-2030-ig-biztosan-megepul-a-paks-2-atomeromu

Valódi Hírek