Rogán bejelentette, ki nyerte el az autópályák kezelését a következő 35 évre

Nincs meglepetés.

A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre

– jelentette be pénteken Rogán Antal miniszter az eljárás eredményét, valamint azt is ismertette, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű az autópálya-rendszer fejlesztése bővítése és fejlesztése. A konzorcium

Mészáros Lőrinc

érdekeltségi körébe tartozik.

Főként azok az utak kerültek be a koncesszióba, amelyek nemzetközi tranzitforgalmat bonyolítanak le, valamint, ha az M5 és M6 autópályák szerződései lejárnak, akkor bővíthető a koncessziós szerződés

– közölte Rogán Antal.

A koncesszoroktól elvárják, hogy 2032-ig 317 kilométer új utat építsenek, de megkövetelik 265 kilométer hosszan a sávbővítést. Emellett a teljes úthálózat karbantartása és üzemeltetése is az ő dolguk lesz a következő 35 évben, amely a miniszter állítása szerint a leghosszabb törvény adta időkeret.

Az állam útdíjfedezeti rendszerben gondolkodik, vagyis ezek a bevételek kell, hogy fedezzék a koncesszorok felé a költségeket és nem lehet több a költségvetés kiadása, mint ez a beszedett összeg.

(via 24.hu)

Valódi Hírek