Legalja: A közmédia hamis adatokkal bizonygatja, milyen sokan nézték meg az Elk*rtukat

Megint hazudnak.

Március 14-én mutatták be a Fidesz-közeli KESMÁ-hoz tartozó TV2 csatornán Kálomista Gábor filmjét, az ElkXrtukat, amely az őszöd beszéd történetét dolgozza fel elég sajátos nézőpontból. A filmet a Nielsen Közönségmérés adatai szerint összesen 552 ezren nézték meg.

Az RTL Klub majdnem egy héttel később, március 20-án vetítette Volodimir Zelenszkij jelenlegi ukrán elnök korábbi filmjét, melynek A népe szolgája a címe. Ezt a Nielsen szerint 561 ezer néző követte. Mint a Média1 szakportál kiszúrta, ennek ellenére a köztévé híradójában egy egészen nevetséges riportban azt állították, hogy

„nézettebb volt a Gyurcsány-film”.

Ezt az adás szerkesztőinek úgy sikerült összehozniuk, hogy nem a tényleges nézők számát, hanem más statisztikát vetettek össze: azt az adatot nézték, hogy a teljes lakosságban a vetítés időpontjában éppen televíziónézők hány százaléka (shr%) választotta a műsort, azaz hány százalék jutott rá az éppen tévénézők között.

Ez azonban rendkívül megtévesztő, ugyanis százalékos adatokat (a közönségarányt) semmiképp sem lehet összevetni nem azonos időpontban futó műsorok esetében, csak a nézőszámot.

„Hiszen az, hogy éppen hányan kapcsolják be egyáltalán a tévéjüket az adott idősávban, folyamatosan változik, és a két műsor nem azonos időpontban került adásba, így a bázisszám is eltérő”
– írja a Média1.

(via Azonnali)

Valódi Hírek