Felháborító: Gulyás Gergely arra kéri a tanárokat, ne most akarjanak magasabb fizetést

Nem most van itt az ideje.

Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szerdai pedagógussztrákra reagálva. Azt írták, a tárca köszönetét fejezi ki, hogy a pedagógusok mintegy 87 százaléka felvette a munkát és nem vett részt a szakszervezetek

„kormányellenes kampányakciójában.”

Közölték:

„a mai 13 százalékos részvételi arány elmarad még a januári jogszerűtlen sztrájkban résztvevők 17 százalékos arányától is.

A kormány továbbra is arra kéri a szakszervezeteket, hogy ahogyan a háborúra való tekintettel a mozdonyvezetők is visszaléptek a sztrájktól, úgy arra kérjük a pedagógusokat, ők is fontolják meg a sztrájk felfüggesztését.”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig elismerte, hogy a tanárok követelései jogosak, azokkal a kormány is azonosulni tud. Viszont most nem a sztrájknak van itt az ideje, és úgy látszik, ezzel a tanárok 87 százaléka is egyetértett.

Gulyás köszönetet mondott a tanároknak, mivel a felhívások ellenére a sztrájkban az állami fenntartású iskolákban kevesebb mint 15 ezer pedagógus vett részt.

Megismételte, ez a szám lényegesen elmarad a januári, később jogellenesnek nyilvánított sztrájkban részt vevő pedagógusok számától. Ráadásul, ha az óvodapedagógusokat és a szakképzésben oktatókat is beleszámolják, akkor a pedagógusok kevesebb mint 10 százaléka vett részt a sztrájkban.

A miniszter jogosnak nevezte a pedagógusok követeléseit, szerinte azok teljesítése

a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata.

Elmondta, Brüsszelben most is tárgyalnak a következő hétéves költségvetésről, és legalább az ígért, háromszor 10 százalékos béremelés megvalósul.

Megjegyezte, több százmilliárd forintot igényeltek a tanárok bérének emelésére az EU-tól. Bizakodását fejezte ki, hogy a megállapodás mielőbb létrejön, és akkor uniós, valamint a nemzeti forrásokból megtörténhet a következő választási ciklusban a pedagógusbéremelés.

A miniszter köszönetet mondott a tanároknak annak belátásáért is, hogy nem a sztrájk a tiltakozás legalkalmasabb módja egy háborús helyzetben,

amikor a szomszéd országban háború folyik

és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyermekekről is, akik most érkeztek Magyarországra.

Azért is fontosnak tartotta a normális tanulmányi rend fenntartását, mert az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt a közösségben történő oktatás rendkívüli nehézségekbe ütközött.

(via 24.hu)

Valódi Hírek