Nagy a baj: Kásler Miklós úgy tudja, napi 30 ezerre is nőhet a fertőzöttek száma

Nem azt kell figyelni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem hogy a második-harmadik oltást mennyi idővel ezelőtt kapta az illető – jelentette ki a miniszter.

Az várható, hogy az elkövetkező egy-két hétben emelkedni fog a fertőzöttek száma, ami akár a harmincezret is elérheti – magyarázta Kásler Miklós a legújabb, Facebookra feltöltött propagandavideójában.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a betegség lefolyása gyengébb, mint az eddig ismert vírusvariánsoknál.

Kásler Miklós kiemelte, hogy az oltatlanok aránya Magyarországon eléri az egyharmadot, szerinte ők vannak a leginkább kitéve a betegségnek.

„Elsősorban nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem hogy a második oltást, a harmadik oltást mennyi idővel ezelőtt kapta meg az illető”

– jelentette ki Kásler Miklós.

Három-négy hét kell a második vagy a harmadik oltás után, hogy kialakuljon egy magas védettségi szint – magyarázta a miniszter.

Arról is beszélt, hogy a védelem körülbelül négy hónapig áll fenn. A hetedik, nyolcadik hónapban az elért védettségi szint csupán fele marad meg.

„A harmadik oltásnak azért van értelme, mert minden korcsoportban a lecsökkent védettséget nagyon határozottan körülbelül 90 százalékra emeli”

– állította Kásler Miklós.


.

Valódi Hírek