Szorul a hurok: Hamarosan a rendőrség kopogtat Budai Gyulánál, ha nem hajtja végre a bíróság ítéletét

Makacskodik a fideszes politikus.

Még decemberben rendelt el végrehajtást a Budapest Környéki Törvényszék Budai Gyula ellen, miután a bíróság arra kötelezte, hogy MTI-közlemény formájában tegye közzé az ítéletet, mely szerint hazudott Czeglédy Csabáról, ő azonban erre nem volt hajlandó, ezért indult ellene a végrehajtás.

Az ügy előzménye, hogy a fideszes “politikus” 2017-ben és 2018-ban össze-vissza hazudozott Czeglédyvel kapcsolatban:

  • 2018. április 4-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy dr. Czeglédy Csaba 50 millió forintot adott Kész Zoltán kampányára, illetve dr. Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt. által foglalkoztatott diákok munkájukkal segítették Kész Zoltán kampányát,
  • 2017. október 9-én a parlamenti felszólalásában pedig valótlanul állította, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el, mert Czeglédy Csaba megzsarolta a Szeviép-károsultakat képviselő ügyvédet, és felajánlotta, hogy több tízmillió forintot fog kapni, ha nem támadja Botka Lászlót.

A bocsánatkérés még mindig nem történt meg, Czeglédy Csaba pedig szombaton Facebook-oldalán írta meg, hogy Budait ezért félmillió forintra is bírságolhatja a végrehajtó.

A fideszes politikus folyamatosan bírságolható, akár egymás után százszor is, amíg nem tesz eleget az ítéletnek:

„Azért Budai Gyulát is csak utoléri a sorsa: ha nem tesz eleget a bíróság jogerős döntésének, azaz nem kér tőlem nyilvánosan bocsánatot a hazugságai miatt, akkor a bírósági végrehajtó akár fél millió forinttal is megbírságolhatja, vagy a rendőrséggel fog kopogtatni a képviselő ajtaján, hogy kikényszerítse a meghatározott cselekmény elvégzését.

Most hogy Gyulánk már nem tudja hívogatni Völner Pál volt miniszterhelyettes haverját, hogy az simítsa el ezt az ügyet a végrehajtási maffia segítségével, kíváncsian várom, hogy a jogerős ítéletnek való ellenállása esetén a végrehajtó melyik megoldást fogja választani.

Amíg nem teljesít, folyamatosan bírságolható, akár százszor is.

Egyébként szép kis banda ez a Fidesz: ők önként még a bírósági ítéletekben foglaltakat sem teljesítik.

Arra valószínűleg nem számítanak, hogy vagyunk páran, akik ezt nem hagyják annyiban.”

Valódi Hírek