A Magyar Nemzet úgy tudja, hatalmas influenzajárvány lesz az idén

A szokásos 15 százalék helyett az emberek 30-40 százaléka is elkaphatja.

A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani

– nyilatkozta a Magyar Nemzet nevű fideszes propagandalapnak Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője.

A Magyar Nemzet szerint a magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén viszont az előrejelzések 30-40 százalékos, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak.

Ócsai hangsúlyozta: a 2020/21-es szezonban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt az influenzajárvány elmaradt.

A lezárások nyomán Délkelet-Ázsiából – ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul – nem volt repülőforgalom és általában utasforgalom sem, tehát a vírus Európába is csak minimális mennyiségben jutott el, és esélye sem volt terjedni.

Ócsai szerint azonban az idei év más, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak, így a vírus H3N2 törzse már több európai országban, köztük a szomszédos Horvátországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy Magyarországot sem fogja elkerülni.

A szakértő hangsúlyozta: mivel az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz.

Hozzátette: a koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid-19-oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.

(Magyar Nemzet / hvg.hu)

Valódi Hírek