Így takarítják el Polt Pétert a kormányváltás után: Felállt az ellenzék közjogi szakmai csapata

Pontos terveik vannak.

Megalakult az a szakmai csapat, amely az összefogott ellenzék alkotmányos módosításait dolgozza ki a kormányváltás utánra — a közjogi csapat vezetőjével, Fleck Zoltánnal a 444 készített interjút.

„Annyira friss a dolog, hogy nem kaptam még felhatalmazást a nevek közlésére. Márki-Zay annyit már nyilvánosan elmondott, hogy volt miniszter és volt alkotmánybíró is van benne, nem nehéz kitalálni, ők kik. Ez egy 8-9 fős testület, többféle kompetencia kapcsolódik össze, egyrészt egy nagyobb, elméleti rálátás az alkotmányos elvek és intézmények összefüggéseire és egy kodifikációs aprómunka”

— mondta Fleck a lapnak.

Azt is közölte, hogy nem egy új alkotmány megírására kaptak megbízást, a legnehezebb feladat pedig szerinte az átmenet alkotmányosságának a megtervezése, ezen már egy másik csapat dolgozik.

Fleck úgy gondolja, először a diagnózis felállítása szükséges,

látni kell, hogyan működik az autoriter rendszer,

amit szerinte úgy kell lebontani, hogy egy jogállami keretek között maradó, működőképes kormányzás léphessen a helyére.

„Utána egészen pontosan meg kell mondanunk, hogy az alaptörvényben és a többi kétharmados törvényben melyek azok a szabályok, továbbá melyek azok az intézmények, amelyeket azért hozott létre a Fidesz, hogy a hatalmat akkor se veszítse el, ha a választásokat elveszíti.

Ezeknek a kiiktatására olyan megoldásokat kell keresnünk, hogy közben a jogállami és az alkotmányos elvek ne sérüljenek. Ez lesz az alkotmányos átmenet intézményes forgatókönyve: mit csináljon az első nap a parlament, mihez kezdjen a parlamenti többség a legfőbb ügyésszel, a Költségvetési Tanáccsal, az Alkotmánybírósággal.

Az összes olyan elemmel, amelyik lehetetlenné teszi a kormányzati működést. Erről szólnak majd az új parlament által elfogadandó „áprilisi törvények”

— fogalmazott.

Polt Péter elmozdításával kapcsolatban azt mondta,

gyors, minimalista, sebészi pontosságú beavatkozásra van szükség.

Úgy véli,

„ha a parlament formálisan semlegesít valamilyen Fidesz által elfoglalt közjogi intézményt, a helyére egy ugyanolyan erős intézményt kell állítania, amelyik azonban az alkotmányos elvek alapján fogja korlátozni az új törvényhozást és a kormányt, és nem a Fidesz érdekében.

Az ellenzéki összefogásnak pedig mindehhez még a választás előtt felhatalmazást kell kérnie a választóktól”.

Az új közjogi szakmai csapat tervei többek közt az, hogy csak két választás után, két különböző parlament szavazatával lehessen az alkotmányt megváltoztatni; de szeretnék elérni, hogy az alkotmányba egy megváltoztathatatlansági klauzula is bekerüljön. Ha mindenképpen módosítani kell, azt csak szuperminősített többséggel, vagy népszavazással lehessen megtenni.

 

Valódi Hírek