Van egy közösség, amit nem hagyhatok cserben – írta.
Dobrev Klára fontos bejelentést tett a közösségi oldalán
Dobrev Klára arról írt a közösségi oldalán pénteken, hogy élete egyik legnehezebb döntése után, most először érzi úgy, hogy újra képes küzdeni. Sőt, – hívta fel a figyelmet – soha nem volt még ilyen elszánt, hogy küzdjön.
„Mert hiszek abban, hogy egy országot nem lehet sötétségben tartani, hogy a tisztesség nem gyengeség, hogy a szeretet és az empátia nem naivitás, hanem erő”
– mutatott rá, kiemelve: Magyarország ennél többet érdemel.
Beszámoltunk róla csütörtökön, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette, lemond minden pozíciójáról és visszavonul a politikától. Ezt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője jelentette be közösségi oldalán. A DK pénteken rendkívüli sajtótájékoztató keretében számolt be a pártelnök lemondását követő időszakról.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a sajtótájékoztatón megerősítette: Gyurcsány Ferenc visszavonult a közélettől és Dobrev Klára indul el a párt elnöki posztjáért.
Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:
„Életem egyik legnehezebb döntése után, most először érzem igazán: nemcsak képes vagyok újra küzdeni, hanem talán
soha nem voltam még ennyire készen rá.
Van egy közösség, amit nem hagyhatok cserben. Ti vagytok azok. A mindennapokban küzdő családanyák, fiatalok, akik jobb életre vágynak itthon, vagy az aktív évek vége felé járók, akik még mindig tele vannak tervekkel és bizalommal.
Hisznek, hisztek bennem, bennünk, hogy Magyarország ennél többet érdemel. Lehet igazságosabb, szolidárisabb, európaibb hely.
Folytatom.
Nem azért, mert nem fáj már — hanem mert tudom, miért csinálom.
Tudom, kikért. Mert hiszek abban, hogy egy országot nem lehet sötétségben tartani, hogy a tisztesség nem gyengeség, hogy a szeretet és az empátia nem naivitás, hanem erő.
Nem ígérem, hogy könnyű lesz. De azt igen, hogy végigmegyek ezen az úton. Mert most először nemcsak érzem, hanem tudom is: itt az én időm. És nem vagyok egyedül.
Ez most már az én felelősségem. A mi közös felelősségünk.
És én készen állok.”
(Dobrev Klára/Facebook)
Kapcsolódó:
Most érkezett: Rendkívüli bejelentéseket tett a DK Gyurcsány Ferenc lemondása után (+videó)