Kiderült: Közel 20 milliárd forintba fájhat Lázáréknak egy soha meg nem tartott rendezvény

Gyűlnek a viharfelhők.

2020 júliusa óta Lázár János vezeti a Magyar Tenisz Szövetséget, így azóta a kormányzati befolyás szemmel láthatóvá vált. A volt miniszter egyébként egy szintén Fidesz-politikus társát, Szűcs Lajost váltotta, aki 2011 óta vezette a szervezetet.

A korábbi vezetés 3,8 milliárd forintos tartozást halmozott fel. A kormány az adósság rendezéséhez tavaly augusztusban 2,5 milliárd forintot biztosított. A 24.hu megkapta a szövetség megbízott pénzügyi biztosának jelentését, amely szerint

az adósságrendezésre költött összeg már a 3,9 milliárd forintot is meghaladja, és nincs fedezetük.

Az MTSZ elnöksége áfa-önellenőrzést végzett a GG AUDIT Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Kft. segítségével kb. 3 millió forintért a 2016 és 2020 közötti időszakról, és ezt követően megállapították,

710 millió forintot be kell fizetniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Mivel erre nincs fedezetük, ismét a kormányhoz fordultak.

Annak ellenére nincs a konszolidációra elég pénze a szövetségnek, hogy márciusban engedélyt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy az általuk kiutalt sportágfejlesztési program közel 700 milliós támogatását ne programokra, hanem adósságrendezésre költsék. A fennálló tartozásaik számos tételből állnak össze.

Egy bolgár tanácsadó cégnek közel 350 millió forinttal tartoznak. Az ügy jelenleg mediációs fázisban van, de a portál értesülései szerint valószínűleg bíróságra fog kerülni. Emellett munkaügyi és polgári peres eljárások is költséges tételeket jelentenek, de az elmaradt FED- és Billie Jean King-kupa ügye is bírósági szakaszban van.

Az egyik, nemzetközi versenyek szervezésével megbízott A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel polgári peres, a korábbi főtitkárral, Richter Attilával, valamint utódjával Juhász Gáborral pedig munakaügyi eljárás zajlik, e három eljárás során a teniszszövetség összesen közel 1 milliárd 640 millió forintot követel.

Az elmaradt FED-kupa megrendezési jogát 2019-ben nyerte el a szövetség, azonban a járvány miatt tavaly nem tudták megrendezni. Idén a mutációk terjedése miatt ismét visszamondta a rendezést a szervező, emiatt viszont a Nemzetközi Tenisz Szövetség a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, és 52 millió dollárnyi, azaz több mint 16 milliárd forintnyi kártérítést követel.

A torna előkészületeire mindeddig 461 millió forintot költött el a szövetség, az összes per elbukása esetén azonban összesen

közel 20 milliárd forintba fájhat a meg nem rendezett esemény.

Hogy ezt miből fizethetnék ki, egyelőre rejtély.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek