Nagy Feró és Pataki Attila úgy tudják, a „békemenet” a fény és a szeretet ünnepe

Megnyilatkoztak.

A Kossuth-díjas Nagy Feró és az Edda frontembere, Pataky Attila is részt vett a CÖF-CÖKA által szervezett „békemeneten” szombaton – derült ki az ATV Heti naplójából.

„Ha bárki mást gondol, mint én, akkor gondolja azt. De én arra törekednék, hogy legyen békesség közöttünk ebben az országban”

– mondta az október 23-ai fideszes felvonulással kapcsolatban Nagy, aki elmondása szerint mindig is a béke mellett állt.

Pataki Attila elmondta, azért vett részt a vonuláson, mert úgy érzi,

„a mi dolgunk a fény és a szeretet felmutatása, és ez a menet semmi mást nem akar. Csak azt, hogy béke legyen és szeretet”.

Ehhez képest a “békemenet” valójában annyira volt békés, hogy Bede Zsolt már az első percekben üvöltve kötött bele a Telex egyik újságírójába.

A menet támogatói közül pedig volt olyan, aki arról beszélt, ha tehetné, “ki tudná nyírni” Márki-Zay Pétert, és nem érti, hogy merészel kiállni Orbán Viktor ellen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

(atv.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/10/25/imadtak-a-memgyartok-a-szombati-bekemenet-felvonuloit-zsenialis-memek-szulettek

Valódi Hírek