Videóval: Óriási tömeg gyűlt össze az ellenzéki megemlékezésen — Itt vannak a beszédek

Márki-Zay Péter a Fidesz szlogenjével köszönt be.

Néhány kilométerre Orbán Viktor beszédétől, a Hősök terénél tartotta október 23-i megemlékezését az ellenzék. Egészen a Kodály köröndig állt a tömeg.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke kezdte a beszédek sorát. Azt mondta: azt ígérték, hogy október 23-án egy színpadon fog állni az ellenzék közös 106 képviselőjelöltje és miniszterelnök-jelöltje.

„Az ígéretet teljesítettük. Itt vagyunk, együtt vagyunk, győzni fogunk!”

Elmondta, a falak az ellenzékben 2018-ban leomlottak, és megszületett az összefogás.

„56-ban orosz tankok érkeztek, ma orosz hitel érkezik”

— fogalmazott. Emlékeztetett, hogy a békemenetesek arra kérték a híveiket: gyerekekkel vonuljanak.

„Nekik ez a gyermekvédelem. A bátor férfiak gyerekekkel üzennek nekünk”

— mondta, hozzátéve, hogy az ellenzék az ő gyerekeikért is küzd.

A következő megszólaló rövid zenei átkötés után Fekete-Győr András volt, aki történelmi pillanatról beszélt, amit lehet, hogy az ő gyereke 18 év múlva a történelem érettségin fog elemezni.

Úgy gondolja, az előválasztás főszereplői fiatalok százezrei voltak, akik úgy döntöttek, hogy „megújítják az ellenzéket”. Szerinte valódi változás soha nem volt annyira közel, mint most. Úgy véli, a Fidesz Márki-Zay-tól retteg, hiszen ő meg tudja szólítani a bizonytalanokat.

„Orbán Viktor ma az utolsó október 23-ai beszédét mondta”

— fogalmazott.

Ezután a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára lépett a színpadra, aki Göncz Árpád szavaival kezdte a beszédét:

„Ötvenhat mindenkié”.

Azt mondta: kaptunk egy esélyt, talán az utolsó esélyt, hogy együtt űzzük el Orbán Viktor rendszerét. Szerinte most egyetlen feladat van, hogy ezt nehogy elszúrjuk.

„Vagy mindannyian győzni fogunk, vagy mindannyian elbukunk”

— mondta arra utalva, hogy jövő tavasszal nem lesznek az ellenzékben győztesek és vesztesek.

Úgy látja, a sokszínűségben lesz a kulcsa ennek a győzelemnek az „egyszínű Orbán-rendszer ellen”.

Szerinte örülni kell a gondolkodás sokféleségének akkor, amikor a cél ugyanaz.

Dobrev után Karácsony Gergely beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy október 23. a köztársasági eszme születésnapja.

„Csak olyan ország lehet a közös hazánk, amely szabad, és amely minden állampolgár egyenlőségének biztosítja. A köztársasági eszme arról szól, hogy közösen vállalunk felelősséget egymásért.

A köztársasági eszme arról szól, hogy soha nem lehet olyan a hatalom, amely azonosítja magát az országgal, hogy a nemzet mindannyiunké és aki megkérdőjelezi azt, hogy valaki a nemzet része, az méltatlan arra, hogy ebben az országban politikus legyen”

— fogalmazott.

Úgy látja, talán nem küzdöttek eleget a harmadik magyar köztársaságért, ezért jött valaki 2010-ben, hogy minél nagyobb hatalomra tegyen szert és „még több pénzt szerezzen”.

„Most születik meg az a demokrata egység, amely meg fogja változtatni ezt az országot, és Magyarországot újra a közös hazánkká teszi”

— jelentette ki.

Végül Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje lépett a színpadra, a Fidesz szlogenjét használva:

„Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!”

„Ez a magyar szabadság szeretet napja. A magyarok meguntak valamit 1956- október 23-án, a lemaradást a nyugattól, az elszegényedést, a megfélemlítést, a politikai kinevezetteket, a kontraszelekciót, az orosz befolyás erősödést, a soha meg nem térülő beruházásokat, a lehallgatást és a megfigyelést, a koncepciós pereket, a gyűlöletkampányokat, azt, hogy mindig egy kiválasztott csoportot kellett utálni.

Ebből lett nekünk is elegünk most”

— mondta. Örült annak, hogy a nézők között sok fiatalt látott, mivel 1956-ban is a fiatalok robbantották ki a forradalmat.

„Ha visszanézünk, a fiatalok voltak a kicsik, a hatalom nélküliek, a pénz nélküliek. A kicsik forradalma volt, akik felálltak és elzavarták a nagy gyereket, aki elvette az uzsonnájukat. Hozzánk csatlakoztak ugyanúgy a pártok, mint 1956-ban”

— fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy Nagy Imre a kommunista rendszerben lett miniszterelnök, de a lelkiismeretére hallgatva átállt a jó oldalra.

„Ne azt nézzük, hogy ki áll mellettünk, hanem ki áll velünk szemben, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

— mondta, majd hozzátette:

„Egy gigászi küzdelem ez, a nemzetünk szabadságáról van szó, egy új alkotmányról, amelyet népszavazással kell elfogadni, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, egy olyan országról, ahol nem csak 5 percre engednek be a köztévébe egy ellenzéki politikust”.

Megígérte, hogy ha hatalomra kerül, betekintést fog engedni az ügynökaktákba, és az első adandó alkalommal bevezetik az eurót, illetve kiadják Guevszkit és

„a Fidesz által betelepített migránsokat”.

Megígérte továbbá, hogy kormányra kerülve

nem fogja lebontani a déli határkerítést.

Kijelentette, olyan országban szeretne élni, amelyben

„még a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják homosze×ualitásukat, mert abban nincs semmi szégyellnivaló”.

Elmondta: Orbánék hazugságkampányokkal jelentkeznek majd, megfigyelnek és lehallgatnak.

A kormányzati osztogatásról szerinte azt jelzi, hogy Orbánék megijednek. Kijelentette: most a Fideszbe belépni olyan, mint 89-ben a munkásőrségbe.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek