Eddig tartott a dorbézolás: Végleg bezár a fideszes pénznyelő

Ez már a kormánynak is sok volt.

Legkésőbb január elsejével bezár az Antall József Tudásközpont (AJTK) és elbocsájtják a munkatársakat – értesült a Népszava.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Direkt36 májusban feltárta: a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra és pr-szerződésekre.

Antall József fiával, az intézetet vezető Antall Péterrel szintén nagyot fordult a világ az elmúlt tíz évben: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott, tavaly pedig átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter.

A portál leleplező cikkéből az is kiderült, hogy Antall a járvány előtt átlagosan évi 15-20 külföldi utazáson vett részt munkatársaival, amelyeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Ezekre az utakra évi több tízmillió forintot költöttek, és előfordult, hogy olyan utazások költségeit is közpénzből számolták el, amelyek

nem voltak a hivatalos program részei.

Az ügyben a Miniszterelnökség és a NAV is vizsgálatot indított. Szeptember 17-én pedig az AJTK teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikával foglalkozó elemző is lemondott.

A Népszava megkereste kérdéseivel a központot, azonban

sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták

az értesülést, hogy január elsejétől bezárnak.

Egyúttal hozzátették, hogy már korábban jelezték: mivel a kormány megvonta tőlük az állami támogatást, 2022-től biztosan „átszervezik a tevékenységüket” és „átstrukturálják az alapítványt”.

 

Valódi Hírek