„Az EP politikai zsarolótestületként működik” — Varga Judit kiakadt, amiért az Európai Parlament beperelte az Európai Bizottságot

Reagált a hírre.

Mi is megírtuk, hogy David Sassoli, az Európai Parlament elnöke megkapta a felhatalmazást a parlament jogi bizottságától, hogy beperelje az Európai Bizottságot, amiért nem indították meg Magyarország és Lengyelország ellen a jogállamisági mechanizmust.

Donáth Anna momentumos EP-képviselő a Facebook-oldalán elsők között adott hírt az Európai Parlament döntéséről. A Facebookon közzétett bejegyzésben Donáth emlékeztetett, a jogállamisági mechanizmust tavaly év végén fogadta el az EP, és január 1-jén lépett hatályba.

„Ez a jogszabály az Európai Parlament szándékai szerint arra lehet hatásos eszköz, hogy az EU erőteljesebben tudjon fellépni az uniós pénzekkel visszaélő, illetve az igazságos jogállamot módszeresen romboló kormányokkal szemben.

Az EU a jogállamisági mechanizmussal nyomást tudna gyakorolni, és el tudná érni, hogy az uniós forrásokat arra költsék az érintett tagállamokban, amire eredetileg szánták: kórházakra, iskolákra és munkahelyekre.

Azt szeretnénk elérni, hogy a jogállamisági mechanizmus a bűnös vezetőket büntesse, ne pedig azokat, akiknek ez a pénz jár: a magyar embereket”

– írta Donáth.

A hírre nem sokkal ezelőtt Varga Judit igazságügyi miniszter is reagált, aki a Facebook-oldalán közölt bejegyzésben úgy fogalmazott:

„Most jött a hír: az Európai Parlament folytatja ámokfutását és beváltja ígéretét, azaz tényleg jogi eljárást kezdeményez a Bizottsággal szemben.

Hová jutottunk? Rivalizáló intézmények fenyegetik egymást ahelyett, hogy a közösség érdekeit szolgálnák és rendeltetésük szerint működnének.

Ha még mindig nem lenne egyértelmű, az EP teljesen kiesett valós szerepéből, politikai zsarolótestületként működik, így zsákutcának bizonyult, hiszen kizárólag saját ideológiai érdekeit képviseli.

A magyar válasz a megoldás: növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét”.

Valódi Hírek