Jakab Péter: Nem egymást kell legyőzni, hanem a Fideszt!

Döntsenek a választók, ki győzze le Orbánt.

Látva a miniszterelnök-jelöltek közötti feszült hangulatot, most a legfontosabb, hogy őrködjünk az ellenzéki egység felett — mondta Jakab Péter az Alfahírnek adott interjújában.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje negyedik helyen futott be az előválasztás első fordulóján, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely szervezkedésével — ami a győztes Dobrev Klára kigolyózását célozza a második fordulóból — kapcsolatban pedig többször kifejezte már aggályait, erről itt és itt írtunk.

Ezzel kapcsolatban most az Alfahírnek úgy fogalmazott:

„Egy valami biztosan ártalmas a kormányváltás szempontjából, az pedig

a nyíltan zajló marakodás.”

Úgy véli, ilyenkor nem is a jelölt sérül igazán, hanem a mögötte álló szavazótábor, rajtuk ejt sebet az, aki a másikat támadja.

„Minél nagyobb árkokat ásnak most a jelöltek egymás közé, annál nehezebb lesz. Ezért hívom fel a figyelmet, ha kell naponta, hogy vigyázzunk egymásra. Nem egymást kell legyőzni, hanem a Fideszt”

–fogalmazott.

Hangsúlyozta: ellenzéki térfélen a Jobbik jelenleg semleges, de az összefogás és az előválasztás szellemiségét meg kell őrizni szerinte.

„Döntsenek a választók, ki legyen az az egy – és nem kettő -, aki kihívhatja Orbán Viktort”

mondta, hozzátéve, hogy azt fogják támogatni, aki mögé a választók beállnak.

Saját legfontosabb feladatának jelenleg azt tartja, hogy őrködjön az ellenzéki egység felett.

Valódi Hírek