Elképesztő pénzszórás: 42 milliárdot költöttek Orbánék bélyegre a gazdaságvédelmi alapból

Amire kell a pénz, azzal nem fukarkodtak.

Varga Mihály benyújtotta a 2020-as év pénzügyi beszámolóját az Országgyűlésnek. A pénzügyminiszter által szignózott dokumentumból kiderült,

a kormány 28 ezer 332 milliárd forintot költött el tavaly, és 5311 milliárd forint költségvetési hiány keletkezett.

A kormány által megtépázott gazdaság helyreállításáért létrehozott gazdaságvédelmi alapból 4030 milliárd forintot költött el. Ezen összegből azonban a bajba jutott cégeknek csupán 908 milliárd forintot utalt a teljes összegből.

Az állami cégek 1197 milliárd forintot kaptak a gazdaságvédelmi alapból. A legtöbb pénz a paksi atomerőmű második blokkjának építésére, valamint olyan nagy állami cégeknek ment, mint a MÁV, illetve az államvasútba integrált volántársaságok. Érdekesség, hogy

42 milliárd forintot költött az állam bélyeggyűjteményre a gazdasági alap pénzeiből.

Az indoklás szerint a pénz valójában a Magyar Posta Zrt. feltőkésítésére ment, és a tiltott állami támogatás elkerülése miatt a Magyar Posta Zrt. átadta a bélyegmúzeumát, amelynek értékét 42 milliárd forintban határozták meg.

207 milliárd forintot energetikai célokra fordított az állam, az azonban nem derült ki, pontosan mire költötték az összeget. Egyes források szerint az MVM energiaholding létrehozására szánta a pénzt a kormány. A gazdaságvédelmi pénzekből 198 milliárd forint ment el a Corvinus Befektetési Zrt.-nek, amely az összegből a hiteltartozásait rendezhette.

A Fideszhez köthető pártalapítványok tavaly 137,7 milliárd forintot kaptak. Ezen összegben nincsenek benne a modellváltáson átment egyetemeket fenntartó alapítványok. A legtöbb pénzt a kormányzati elitképző, a Mathias Corvinus Collegium kapta.

A kormánypárti szakkollégiumon keresztül 14,5 milliárd forint ment a Fidesz szellemi műhelyének, a Kommentár Alapítványnak.

A pénzosztás rámutat arra, hogy számos esetben politikai célokra mentek el a járvány utáni gazdasági helyreállításra fordítandó összegek. Ez azonban — ahogy a Népszava is rámutatott — nem csupán erkölcstelen, de a jogállamisági normákkal is szembemegy.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek