Titkos információk szivárogtak ki: Életveszélyes lehet a paksi atomerőmű új blokkja

Áll a bál a beruházás körül.

Az Országos Atomenergiai Hivatal kifogásolja a paksi atomerőmű második ütemének építéséhez szükséges engedélykérelmet. A hatóság földtani mérésekre hivatkozva megállapította, hogy

az atomerőmű tervezett blokkja alatt aktív törésvonal fut.

Mindez azért érdekes, mert az OAH nyilvános állásfoglalásaiban ez idáig mindig elutasította ezen állításokat.

A Direkt36 arról írt, hogy a hatóság nem tartja kellően alátámasztottnak a tavaly nyáron benyújtott adatokat. Az is sokatmondó, hogy idén áprilisban

indoklás nélkül távozott az atomenergiai hivatal igazgatója, Fichtinger Gyula.

A hivatalnak benyújtott dokumentumok miatt kétszer kért hiánypótlást a hatóság. „A kérelem lehetne jobb minőségű is. Emiatt az OAH aggályokat fogalmazott meg” — mondta egy, az ügyre rálátó forrás. Úgy tudja, a legnagyobb aggály az építkezési terület földrengésbiztonságával kapcsolatban merült fel.

A forrás szerint éles viták voltak az elmúlt időszakban a paksi atomerőmű létesítéséért felelős cég és a hatóság közt. A neve elhallgatását kérő, az ügybe belelátó érintett szerint hosszú, heves konfliktusok léptek fel a felek között.

A konfliktusokat az OAH átalakításával rendeznék. A tervek szerint felmerült, hogy a hivatal vezetőjét közvetlenül Orbán Viktor nevezze ki kilenc évre, és

a jövőre felálló kormánynak ne legyen lehetősége beleszólni a vezető munkájába,

valamint leváltani őt hivatali ideje alatt.

(Direkt36 nyomán)

 

Valódi Hírek