Nem kötelező, mégis minden magyar bíróságra kifüggesztik a Nemzeti Hitvallást

A bírósági vezetők sorra rendelik el a hitvallás díszhelyre történő kihelyezését.

Mára lényegében valamennyi magyar bíróságra kikerült vagy éppen a napokban kerül ki az Alaptörvény díszkiadásából származó Nemzeti Hitvallás – tudta meg a Telex egy birtokukba került levélből.

Ebben az áll, hogy az augusztusi kormányhatározat nyomán „a bírósági vezetők helyezik ki a Nemzeti Hitvallást a bíróságok épületében, jól látható helyen. Az előírásoknak megfelelő méretű (50×70 cm), nyomtatott Nemzeti Hitvallás belső postán keresztül kerül megküldésre a járásbíróság részére”.

Augusztus 4-én ugyanis egy határozatban a kormány arról rendelkezett, hogy az Alaptörvény 10 éve történt elfogadásának tiszteletére és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának jelentőségére figyelemmel minden kormányzati épületben ki kell helyezni az úgynevezett Nemzeti Hitvallást.

Más államigazgatási szervekkel ellentétben viszont a kormány

a bíróságokat csak kérte, de nem utasította, hogy függesszék ki a Nemzeti Hitvallást,

ezzel is „tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét”.

Így tehát a bíróságokon nem lenne kötelező kifüggeszteni, a bírósági vezetők most mégis sorra rendelik el a hitvallás díszhelyre történő kihelyezését az épületekben.

A Telex információi szerint mindez az Országos Bírósági Hivatal (OBH) mostani vezetőjének, Senyei Györgynek az utasítására történik.

Az OBH a Telex megkeresésére azt írta:

„Magyarország Alaptörvénye a nemzeti jogrendszer legmagasabb szintű jogi normája, és mint ilyen, a bíróságok szempontjából is alapvető jelentőségű rendelkezéseket tartalmaz.(…) Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatta a bíróságokat a (..) határozat hatályba lépéséről, egyidejűleg utalt a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről szóló 2010-es kormányhatározatra, tekintettel kialakult gyakorlatra.”

A Nemzeti Hitvallás elrendelt kihelyezését heves ellenállás fogadta több politikai szereplő részéről. Így Karácsony Gergely főpolgármester korábban bejelentette, a fővárosi önkormányzat nem tesz eleget a kormány kérésének, és a Hitvallás helyett a 1848. március 15-én elfogadott 12 pont másolatát teszik ki.

A DK politikusai szintén közölték, nem teljesítik a kormány kérését, és az orbáni hitvallás helyett Bibó István A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata című iránymutatást fogják kifüggeszteni az önkormányzatokban. Ezzel bemutatva, hogy a kormány távol került korábban kitűzött céloktól, nevesül attól, hogy Magyarország szabad és demokratikus állam legyen.

Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész viszont augusztus 17-én közös közleményben jelentette be, hogy az Igazságügyi Palota épületében, az előcsarnokban elhelyezett Justitia-szoborral átellenben,

zárt tárolóban Magyarország Alaptörvénye díszkiadásának kihelyezését rendelték el akként, hogy az a Nemzeti Hitvallásnál legyen kinyitva

A Nemzeti Hitvallás szövegében, amely az Alaptörvény preambuluma, és amelyet Szájer József és Gulyás Gergely írt tíz évvel ezelőtt olyan mondatok vannak, mint:

“Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”

“Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet.”

“Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”

“Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely
kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

Valódi Hírek