Lecserélték a NENYI-t: Már a parádés szövegű Nemzeti Hitvallást kell kirakni a középületekben

Változnak az idők.

A Kormány az Alaptörvény 10 éve történt elfogadásának tiszteletére és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának jelentőségére figyelemmel egyetért azzal, hogy a 2010. évben kihelyezett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok helyére a középületekben a Nemzeti Hitvallás kerüljön elhelyezésre — ez olvasható a szerda este megjelent Magyar Közlönyben.

Csütörtöktől tehát minden kormányzati épületben ki kell helyezni az úgynevezett

Nemzeti Hitvallást,

amelynek >>itt<< olvasható a szövege.

A határozat arról is szól, hogy a kihelyezett Nemzeti Hitvallás megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell, illetve

„a színes formátumban, nyomdai kivitelezésű Nemzeti Hitvallást 500 × 700 mm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.”

Eddig a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot kellett kitenni a középületekben, ezt váltja most a Nemzeti Hitvallás.

Többek közt olyan mondatok vannak a szövegben, mint:

„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”

„Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet.”

„Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.”

„Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely
kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

Valódi Hírek