A DK bejelentette: Az orbáni Alaptörvény helyett Bibó István tízparancsolatát függesztik ki a polgármestereik

A bibói hitvallást érzik magukénak a fideszes tákolmánnyal szemben.

Online sajtótájékoztatót tartott Gy. Németh Erzsébet és Ráczné Földi Judit. A DK politikusai az Alaptörvény hatályba lépésének tizedik évfordulója alkalmából bejelentették,

a DK politikusai nem teljesítik a kormány kérését, és az orbáni hitvallás helyett mást függesztenek ki.

Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, a kormány elvárja, hogy az általuk megfogalmazott nemzeti hitvallást kifüggesszék a közintézményekben. „Már nemcsak azt várják el tőlünk, hogy csendben tűrjük, amit ezzel az országgal tesznek, hanem hogy vágjunk hozzá jó képet is, sőt, azzal ünnepeljük meg, hogy az egypárti fideszes Alaptörvényre emlékezünk” — mondta a DK-s főpolgármester-helyettes.

A politikus bejelentette, a DK-s polgármesterek által vezetett településeken „ez nem fog megtörténni”. Ezzel szemben a párt által vezetett kerületekben és településeken

Bibó István A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata című iránymutatást fogják kifüggeszteni az önkormányzatokban.

A párt ezzel kívánja bemutatni, hogy az elmúlt években Magyarország távol került a korábban kitűzött céloktól, nevesül attól, hogy Magyarország szabad és demokratikus állam legyen. A DK XI. kerületi képviselőjelöltje elmondta, a párt által vezetett települések önkormányzati hivatalaiban mostantól lehetőség nyílik a bibói iránymutatások megtekintésére.

Ráczné Földi Judit, a DK székesfehérvári önkormányzati képviselője elmondta, a megemlékezés Bibó István születésének évfordulója alkalmából sokkal időszerűbb, mint az Alaptörvény megünneplése szempontjából. A politikus arról beszélt, Bibó műve megmutatja, „valódi polgárok vagyunk-e egy valódi polgári demokráciában, vagy sem„.

A képviselőjelölt hozzátette, azt is megmutatja a mű, hogy „a mindenki számára kijáró tiszteletet” megadjuk-e, illetve a kizsákmányolást és a hatalommal való visszaélést elutasítjuk-e. Emellett az emberi méltóság szabadságát és fontosságát, valamint a fenyegetések visszautasítását és a közösség erejének megmutatását emelte ki.

Az Alaptörvényt nem ünnepelni kell, meg kitűzni a közintézményekben, hanem kihajítani a szemétbe!

— mondta a DK székesfehérvári előválasztási jelöltje. Kijelentette, hogy az ellenzéki párt politikusai ugyanígy fognak cselekedni a 2022-es kormányváltás után.

Valódi Hírek