Fotóval: Római útja előtt Horvátországban nyaralt Orbán és a családja

A miniszterelnököt és édesapját az adriai Vis szigetén fotózták le.

Beszámoltunk arról, hogy a 444 egy olvasója augusztus 27-én egy római étterem teraszán készített fotót Orbán Viktorról és családjáról. A képen Orbán Viktor, felesége, Lévai Anikó és Orbán Gáspár látható, de a szemfüles olvasó szerint az egyik Orbán-lány is ott volt.

A fotó megjelenése után Havasi Bertalan szinte azonnal közölte, hogy a kormányfő nem csupán nyaralni ment Rómába. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint ugyanis Orbán pénteken hivatalos programra érkezett Rómába, ahol a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz rész.

Kedden azonban kiderült, hogy Orbán részvételi díjat fizetett, hogy családjával részt vehessen a találkozón.

Arról pedig, hogy Orbán és családja, így a felesége, a fia és a lánya minden bizonnyal a honvédséginek nevezett, 607-es számú,

Falcon 7X típusú luxusjettel utazott Rómába csütörtök este,

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő írt szombat reggel a Facebook-oldalán.

Arról, hogy mely helyeken landolt a honvédségi jet, Hadházy Ákos a következőt írta:

“Budapestről Novák utazott hivatalos útra Rómába, de ha már ott repült el, Bracban felvette az ott nyaraló miniszterelnököt és kedves családját. Mivel a fotó lebuktatta őket, szóltak a kis fasisztának, hogy gyorsan mentsék meg Európát és a helyzetet.

Majd hazafelé Zadarban lerakták a miniszterelnöki családot, hogy folytassák a nyaralást (hajókázást?) Ezzel a repülővel amúgy kb 9 millióba kerül egy ilyen út, de ha valóban Novák utazott vele, akkor »csak« a horvát tengerpart és Róma közötti szakaszon használhatták családi nyaralásra”

A zavaros történetet most viszont tovább bonyolítja az is, hogy a hvg.hu egyik olvasója

augusztus 21-én 17.05-kor fotózta le feltehetően Orbánt és édesapját, Orbán Győzőt az adriai Vis szigetén.

Ahhoz, hogy olvasó által készített fotón valóban Orbán látható, kevés kétség fér. A képen látható férfi ugyanis ugyanolyan rózsaszín inget hord, amilyenben a kormányfő korábban a Vasárnapi Újság című műsornak is interjút adott (kiemelt képünkön).

Valódi Hírek