Az ellenzéki vezetésű Gyöngyösön szavazhattak arról, szeretnének-e tűzijátékot augusztus 20-án

Amikor működik a demokrácia.

Idén nem lesz Gyöngyösön tűzijáték augusztus 20-án — adta hírül Kárpáti István alpolgármester a heol.hu-nak.

Elmondása szerint minden évben megoszlanak a vélemények az ünneplés ezen formájának szükségességéről, ezért a város idén

a lakosokra bízta a döntést, online szavazás formájában.

Több mint 1300 voks érkezett. Mintegy 74 százalék elutasította a tűzijátékot. Indoklást nem vártunk a szavazatokhoz, de nyilván több szempont járhatott az emberek fejében.

Ez lehetett környezetvédelmi meggondolás, bár már vannak viszonylag környezetbarát tűzijátékok is. Sokan gondolhatták azt is, ne pufogtassunk feleslegesen. Legtöbben, szerintem, az állatvédelmet tartották szem előtt.

Nagyon sok kutyát tartó család él benn a belvárosban is, és azt tudomásul kell vennünk, hogy ami nekünk mondjuk tíz-tizenöt perc móka, az

az ebek kedélyét esetleg hosszú órákra, napokra meghatározhatja

— összegezte a szavazás eredményét az alpolgármester.

A döntéssel ő is egyetért, de elmondta, ha másképp döntött volna a többség, megvásárolják a pirotechnikai eszközöket.

A látványosság elmaradásával körülbelül 300 ezer forintot spórolt a város.

Az ünnepi szentmisét, délutáni programokat és esti koncertet a hagyományokhoz híven megtartják.

Mi is beszámoltunk róla, hogy az idei augusztus 20-ai ünnepre hihetetlen rongyrázásba kezdett a kormány: a három és fél napos, gigantikus programsorozatra nettó 5,5 és 7,9 milliárd forint közötti összeget költenek el.

Az ünnepi programokat pedig “Európa legnagyobb tűzijátékával” zárják Budapesten. Az ígéretek szerint 40 ezer rakétát lőnek fel, nyolcszor annyit, mint 2019-ben. A „Tűz és fények játék” teljes keretösszege 1,3 milliárd forint, ebből minimum 910 millió forintot el kell költeni.

(neol.hu nyomán)

Valódi Hírek