FRISS: Reagált a Honvédelmi Minisztérium a DK kérdéseire a Honvédkórház leállásával kapcsolatban

A HM szerint járó- és fekvőbetegeket az Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt is ellátják.

Beszámoltunk róla, dr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy szeptember 11-e és 13-a között leáll az egészségügyi ellátás a Honvédkórház központi telephelyén. A leállás pedig minden olyan betegség ellátását érinti, amely a sürgősség kategóriájába tartozik.

Az egészségügyi szakértő bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, ebben az időszakban rendezik az eucharisztikus kongresszust, amelyen Ferenc pápa is részt vesz.

A szakértő megjegyezte, a leállásról a határozat szerint nem a Honvédkórház döntött, hiszen arról az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), az indokot azonban nem pontosították.

A Honvédelmi Minisztérium hétfő délután viszont közölte, valóban az

Eucharisztikus Kongresszus egészségügyi biztosítása miatt áll le a Honvédkórház Róbert Károly krt.-i telephelye szeptember 11. és 13-a között.

Hozzátéve, hogy ez idő alatt más kórházak vesznek át bizonyos ellátásokat.

A Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa, dr. Komáromi Zoltán szerda délelőtt bejelentette, írásbeli kérdéssel fordulnak Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez, hogy megtudják, az EMMI pontosan mivel magyarázza a Honvédkórház sürgősségi osztályának többnapos leállását.

A Honvédelmi Minisztérium így csütörtök délután adott ki egy, a Honvédkórház leállásával kapcsolatos közleményt, amelyben azt írják:

a Honvédkórházban a járó- és fekvőbeteg ellátás az Eucharisztikus Kongresszus idején is zavartalanul működik, az állampolgárok nem maradnak ellátás nélkül, csak a sürgősségi esetek kerülnek átirányításra.

„A döntés kapcsán az elmúlt napokban több személy és sajtóorgánum is a tényeket elferdítve tett közzé cikkeket a közösségi médiában és egyéb, online felületeken, szándékosan megtévesztve és félrevezetve ezzel az állampolgárokat.

Holott a határozatból egyértelműen kiderül, hogy nem igaz az az állítás, amely szerint a Honvédkórház Róbert Károly körúti telephelye a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején leáll”

– írta közleményében a HM.

Hozzátették: „a sürgősségi osztály dolgozói ezekben a napokban nem a szabadságukat töltik, nem nyaralni mennek, hanem a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban”.

A Honvédelmi Minisztérium szerint Komáromi Zoltán „valótlant állított”, amikor azt nyilatkozza, hogy “az egész központi telephelyet lezárják.” Holott ezt korábban ők közölték ebben a formában.

A HM szerint a telephelyet most sem zárják le, mint ahogy azt a korábbi magyarországi pápalátogatás alkalmával sem tették, de az egészségügyi ellátotti kör most nem csak a pápára, hanem minden kongresszusi résztvevőre kiterjed.

(mti os)

(Kiemelt kép: bpxv.hu)

Valódi Hírek