Kiadta az „emberiség vörös kódját” az ENSZ: Elképesztő megállapításokat közöltek a legfrissebb klímajelentésben

Villámgyors és azonnali fellépés kell, ha el akarjuk kerülni a teljes katasztrófát.

Egy árvizekkel, erdőtüzekkel, hűhullámokkal és egyéb természeti katasztrófákkal sújtott nyár közepén az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) augusztus 9-én, hétfőn adta ki a legfrissebb minden eddiginél nagyobb, klímaváltozásról szóló kutatását – írja a BBC.

A jelentést az ENSZ főtitkára, António Guterres „az emberiség vöröskódjának” nevezte, hozzátéve ugyanakkor, ha a világ vezetői azonnal és gyorsan cselekednek a klímaváltozás okozta súlyos katasztrófa még megfékezhető. Az viszont a jelentés szerint kijelenthető, hogy

az, amit az ember okozott a Földnek és a rendszereinek, évszázados-évezredes időtávban visszafordíthatatlan.

Az IPCC legutóbb hét évvel ezelőtt, a 2015-ös párizsi klímacsúcsot megelőzően adott ki hasonló, nagyszabású jelentést. A mostani jelentést három hónappal a glaswgowi klímacsúcs előtt közölték, így ezt is főként az országok vezetőinek címezték a közreműködő természettudósok.

Az IPCC-jelentés nyolc év tudományos eredményeit fogja össze, három munkacsoport 14 ezer kutatást dolgozott fel, és kutatók, tudósok mellett politikai konszenzus is áll mögötte, az összefoglalót ugyanis a világ összes kormánya elfogadta a bemutatás előtt.

A 42 oldalas jelentésben a tudósok egyértelműen kijelentették:

kétségtelen, hogy az ember hatása miatt melegedett az atmoszféra, az óceánok és a földek.

Az összefoglaló szerint:

  • Az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátása miatt egy évszázadon belül kulcsfontosságú hőmérséklet-emelkedési küszöböt léphetünk át.
  • Nem zárható ki, hogy az évszázad végére a tengerszint két méterrel is emelkedhet.
  • A 19. század óta 1,1 Celsius-fokkal melegedett a bolygó klímája, elsősorban a fosszilis energiahordozók égetése miatt.
  • 1970 óta a felszíni hőmérséklet gyorsabban nőtt, mint bármelyik másik 50 éves periódusban az elmúlt kétezer évben.
  • Az elmúlt öt év volt a legmelegebb 1850 óta.
  • A tengerszint emelkedésének sebessége háromszorosára nőtt az 1901–1971 közöttihez képest.
  • Az emberi hatás „nagyon valószínűleg” (90 százalék) a gleccserek és a sarkköri jég csökkenésének fő oka a 90-es évek óta.
  • Gyakorlatilag kijelenthető, hogy az 1950-es évek óta a hőségextremitások gyakoribbak és intenzívebbek lettek, miközben a hidegextremitások ritkábbak és gyengébbek.

A jelentés emellett kimondja, hogy a következő 30 évben még biztosan tovább fog folytatódni a felmelegedés, így további természeti katasztrófák várhatók, és milliók élete kerülhet veszélybe. Ugyanakkor, ha a világ vezetői elég gyorsan cselekednek és sikerül szinte minimálisra csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, a folyamat lassítható.

A jelentés összeállítói ezért arra figyelmeztették a kormányokat, hogy a jelenleginél

sokkal gyorsabban kell kivezetni a fosszilis energiahordozókat, és minden iparágnak és befektetőnek ki kell vennie a részét ebből a folyamatból.

A jelentés szerint viszont, ha a jelenlegi ütemben halad a károsanyag-kibocsátás, a század végére a 2-3 fokos emelkedés sem elképzelhetetlen, ez pedig felmérhetetlen következményekkel járna az emberiségre nézve.

A közzétett adatok alapján megállapítható, hogy

  • legalább kétezer éve nem volt példa hasonló mértékű és gyorsaságú felmelegedésre,
  • legalább 3000 éve nem emelkedtek annyit a tengerszintek, mint a közelmúltban
  • a szén-dioxid légköri koncentrációja kétmillió éve a legmagasabb,
  • a sarkköri tengerek szintje ezer éve a legalacsonyabb,
  • a gleccserek ilyen léptékű visszaszorulására pedig az elmúlt 2000 évben nem volt példa.

„Ha összeadjuk az erőinket, el tudjuk kerülni a klímakatasztrófát. De ahogy az a dokumentumból kiderült, nincs idő késlekedésre, nincs hely kifogásoknak. Számítok a kormányok vezetőire és minden döntéshozóra, hogy a COP26 (a következő nemzetközi klímakonferencia október végén) siker legyen”

– jelentette ki az ENSZ-főtitkár.

(bbc.com/telex.hu)

Valódi Hírek