Vadai Ágnes papi pedofíliáról szóló könyvet küld Orbánéknak és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (+videó)

Nyári olvasmányként.

„A katolikus klérusra évek óta súlyos teherként nehezedik a papi pedofília ügye, amely eseteknek feltárására több országban is vizsgálóbizottságok alakultak, hogy a sumák és cinkos hallgatást megtörve feltárják az egyházon belüli, gyerekek ellen irányuló sze*uális bűncselekmények részleteit, és megnevezzék, majd felelősségre vonják a bűnösöket.

Egyedül a magát kereszténynek hazudó magyar kormány hallgat, és tudomást sem vesz a papi pedofíliáról”

– mondta Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese a pénteki sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, „gyomorforgatónak tartják Orbánék sunnyogását és terelését a papi pedofília ügyében”.

„Hiába nyújtottunk be két hete egy olyan valódi pedofiltörvényt, amely az egyházon belüli bűncselekmények felderítését tette volna lehetővé, a fideszes lufikeresztények úgy csinálnak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Ezért a mai napon nyári olvasmányként elküldöm nekik Perintfalvi Rita: Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban című dokumentumkönyvét”

– jelentette be Vadai, aki 5 könyvet a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának is küld.

Elmondása szerint ugyanis hiába írtak levelet, a vizsgálatok tárgyában nem kívántak konzultálni, sőt politikai propagandának nevezték a levelet.

„Egyet-egyet kap Orbán Viktor, Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella, mint a törvény előterjesztői, Varga Judit, Novák Katalin, Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője és a magát főkereszténynek deliráló Semjén Zsolt is.

Olvassák el, és gondolkodjanak azon, hogy gerinctelenségből, hatalomvágyból milyen bűnökhöz asszisztálnak, hogyan nyomorítanak meg közvetve ártatlan gyermekeket, akik talán soha nem fogják tudni feldolgozni az ellenük elkövetett szexuális bűncselekményeket”

– mondta Vadai Ágnes.

A teljes tájékoztatót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek