Tiltakoznak a civil szervezetek Orbánék putyini diktatúrát idéző jogszabálya miatt

A TASZ jogvédője szerint ez nem jogalkotás, hanem jogszabálynak álcázott politizálás.

Beszámoltunk róla, hogy a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből derült ki, megszűnik a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek számára.

A csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében a civil egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak adományként.

Ezeket az adatokat és a céges támogatók mögött álló magánszemélyek nevét évente meg kell majd küldeniük a kormány részére.

Péntek délután 19 ismert civil szervezet közös közleményt adott ki, amelyben tiltakoznak a putyini Oroszország jogszabályáról mintázott rendelet ellen.

„Egy június 30-án megjelent kormányrendelet szerint július 1-től minden civil szervezet köteles közhasznúsági jelentésében megnevezni minden adományozót. Az érintett felekkel való egyeztetés nélkül, váratlanul született kormányrendelet számos alapvető jogot korlátoz.

Szembemegy a magyar és az uniós joggal, és semmibe veszi az Európai Unió Bíróságának tavaly júniusi ítéletét.

Egyaránt sérti az egyesülés szabadságához, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogot, visszamenőleges hatályú és betarthatatlan, valamint elrettentheti az adományozókat a civil szervezetek támogatásától.

A Civilizáció koalíció felszólítja a magyar kormányt: ne vegye el az állampolgárok jogát attól, hogy a maguk módján támogassanak civil szervezeteket”.

A többek között az Amnesty International, a Greenpeace, a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és a Háttértársaság által is aláírt közleményben a szervezetek hozzáteszik: büszkék adományozóikra, és arra buzdítják őket, hogy folytassák az adományozást.

„Vegyenek részt továbbra is a sok ezer kicsi és nagy hazai civil szervezet életében, legyenek büszkék mindarra, amit együtt elérnek, és mondják el másoknak is, hogy segíteni jó!”

A TASZ jogvédő szervezet ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia a 444.hu-nak a rendeletet úgy értékelte, hogy az „betarthatatlan” és „ezer sebből vérző”.

Kapronczay szerint

ez nem jogalkotás, hanem jogszabályokon keresztül történő politizálás, aminek a célja nem a nagyobb átláthatóság, hanem az adakozó állampolgárok elijesztése.

A jogvédő hozzátette, a kormányzat lépése is azt bizonyítja, hogy mekkora erő van az adományozásban.

A 444.hu információi szerint sok érintett szervezet fontolgatja

a polgári engedetlenség valamilyen formáját. Azaz nem tervezik átadni az államnak a névtelenséget kérő támogatóik listáját

A rendelet a civil szervezetek mellett a hazai médiapiacot is nagyban érinti, hiszen több médium — így többek között a Klubrádió, a Válasz Online, a Partizán és az Átlátszó — is fogad névtelen adományokat.

Az Átlátszó főszerkesztője, Bodoky Tamás ezért pénteken a Media1-nek elmondta, Alktománybírósághoz fordulnak az új rendelet kapcsán, és semmilyen körülmények között sem adják át a kis összegű támogatóik listáját a kormánynak ezután sem.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek