Ellenáll az Átlátszó: Alkotmánybíróságra mennek, amiért Orbánék betiltották a névtelen adományozást

A lap főszerkesztője szerint az új rendelettel a kormány célja a megfélemlítés lehet.

Beszámoltunk róla, hogy a csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből derült ki, megszűnik a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek számára.

A csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében a civil egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak adományként.

Ezeket az adatokat évente kell majd megküldeniük a kormány részére.

A változás ugyanakkor a hazai médiapiacot is érinti, több médium — így többek között a Klubrádió, a Válasz Online, a Partizán és az Átlátszó — fogadott névtelen adományokat.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője a Media1 érdeklődésére elmondta, az Átlátszó ellenáll, az Alkotmánybírósághoz fordul az új rendelet kapcsán,

és semmilyen körülmények között sem adják át a kis összegű támogatóik listáját a kormánynak ezután sem.

A főszerkesztő szerint az új rendelettel a kormány célja az lehet, hogy elriassza a támogatástól azokat az óvatosabb magánszemélyeket.

Bodoky szerint a kormányrendelet azért is aggasztó, mert egyik napról a másik napra lépett életbe.

Szerinte azért történhetett így, hogy idejük se legyen tiltakozni ellene.

A főszerkesztő szerint a rendelet emellett azért is aggályos, mert a kormány a gyors intézkedéssel a felkészülésre sem hagyott időt az érintettek számára. Márpedig azokkal a támogatóikkal, akiknek eddig névtelenséget ígértek, nem tehetik meg, hogy egyeztetés nélkül kiadják az adataikat.

Bodoky Tamás azt is elmondta, hogy a csekkes adományfeladás mellett a rendezvényeikre adománygyűjtő ládát is szoktak vinni, ez esetben pedig akkor sem tudnák megmondani, ki mennyit adományozott, ha akarnák.

(Média1 nyomán)