Döntött a kormány: Magasról tesznek az Európai Bíróság jogerős ítéletére, tovább vegzálják a civileket

Kijött a rendelet.

Megszűnik a névtelen adományozás lehetősége a civil szervezetek számára — vette észre a Magyar Közlönyben a 444.hu.

A csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében a civil egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak adományként.

Ezeket az adatokat évente kell majd megküldeniük a kormány részére.

A jelentésben még akkor is neveket kell szerepeltetni, ha cégtől, vagy más szervezettől kapja a civil szervezet az adományt. Ebben az esetben annak a nevét kell odaírni, aki az adományozó mögött áll.

Cégek esetében ez a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit jelenti.

A magyar kormány 2017-ben szállt bele a civilekbe az úgynevezett „átláthatósági törvénnyel”, amely a civil szervezetek adományokkal és támogatásokkal kapcsolatos beszámolási kötelezettségén szigorított.

A törvény nyilvántartásba vételi, bejelentési és átláthatósági kötelezettségeket vezetett be azoknál a szervezeteknél, amelyek 500 ezer forintnál több külföldi támogatásban részesülnek, és az éves támogatási összege meghaladta a 7,2 millió forintot.

Ezt áprilisban visszavonni kényszerültek, mivel az EU Bírósága azt mondta ki tavaly nyáron, hogy a törvény az uniós joggal nem összeegyeztethető. Az EB ítélete szerint Magyarország hátrányosan megkülönböztető és indokolatlan korlátozásokat vezetett be bizonyos civil szervezetekkel szemben.

A 444.hu felhívja a figyelmet, hogy az új rendelet csavar egyet a szabályozáson: valamennyire hasonlít a visszavont törvényre, de jóval szélesebb kört érint, mert a rendelet értelmében nem csak a külföldi, hanem a

hazai adományozók neveit is meg kell küldeni a kormánynak.

 

Valódi Hírek