Dobrev Klára elmondja, hogyan fogja visszavenni a fideszes tolvajok lopott vagyonát

Valódi elszámoltatás jön, ha az „asszonyság” győz.

Beszámoltunk róla, hogy hosszú hónapok után először csütörtökön Orbán Viktor újságírók jelenlétében tartott kormányinfót, ahol többek között bejelentette, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak a gazdaság újraindításáról, illetve reagált arra is, hogy Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Orbán szerint a kormány nem illetékes az ügyben, Mészáros gazdagodásához mindössze annyi közük van, hogy elvárják:

„minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni”.

Majd arra a felvetésre, hogy Mészáros Lőrinc a válság alatt is 185 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, azt mondta,

“Több bevétel, több adó, a költségvetés is jól jár”.

Orbán kijelentésére Dobrev Klára, a Fidesznek nem díszpolgárságot és dupla végkielégítést, hanem kemény elszámoltatást ígérő miniszterelnök-jelölt reagált.

Idézzük:

„Ma már eseményszámba megy, ha a miniszterelnök egyszer-egyszer hajlandó újságírók előtt mutatkozni. Arról ugyanakkor láthatóan már nem akart beszélni, hogy hogyan lett a gázszerelő strómanja, Mészáros Lőrinc papíron a leggazdagabb magyar, és hogyan lett ezáltal valójában Orbán Viktor a leggazdagabb magyar.

Erre a kérdésre csak zavaros összevissza beszélést kaptunk, hogy az a kormány, amely neki adta a magyarok pénzét, “nem illetékes” Mészáros gazdagodását illetően. Hát persze, mi is lenne itt, ha illetékes lenne”

„2022-ben véget fogunk vetni ennek a világnak, a törvények felett álló kiváltságos kevesek mértéktelen gazdagodásának.

„Vagyonbiztosok kirendelésével zároljuk a közpénzekből milliárdossá hízott oligarchák vagyonát,

a gazemberek pedig majd magyarázkodhatnak a bíróságon, amikor a törvények már rájuk is vonatkozni fognak.

Külön törvényben fogjuk megtiltani azt is, hogy miniszterek, állami vezetők vagy a családtagjaik közbeszerzéseken indulhassanak”.

„Vége lesz a milliárdos gázszerelők, vejek, rokonok világának, és akkor majd mondhatja a mindenkori miniszterelnök, hogy nem illetékes egyetlen vállalkozó gazdagosának tekintetében sem. Az a Magyarország már rólunk, tisztességes sokakról, magyarokról fog szólni”

– közölte Dobrev Klára, aki terve részleteit a csütörtök esti Egyenes Beszédben fogja ismertetni.

FRISSÍTÉS: Itt a videó az adásról:

Dobrev Klára: Csak az akarjon kormányozni, akinek nem remeg meg a keze az elszámoltatásnál (+videó)

.

Valódi Hírek