Megkérdezték Orbántól, mit gondol arról, hogy Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb magyar

Szerinte a magyar költségvetés is jól jár Mészáros elképesztő ütemű gazdagodásával.

Csütörtök reggel derült ki, hogy tíz év után először nem Csányi Sándor, hanem Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktort is megkérdezték a történelmi jelentőségű csütörtöki kormányinfón személyesen is jelenlévő újságírók.

Orbán elmondta, az ilyen listákról csak annyit tud megállapítani, hogy azok résztvevőinek 80 százaléka még mindig baloldali. Szerinte a cél sokkal inkább az egyensúly lenne, vagyis az, hogy több jobboldali szereplő legyen a gazdaglistákon.

„Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól”

– vélekedett a kormányfő.

Orbán szerint Mészáros gazdagodásához a kormánynak annyi köze van, hogy elvárják:

minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni.

„Úgyhogy nagyon remélem, hogy mindenki befizeti az adóját” – mondta Orbán, aki arra, hogy Mészáros Lőrinc a válság alatt is 185 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, megismételte: be kell tartani minden szabályt és be kell fizetni az adókat.

„Több bevétel, több adó, a költségvetés is jól jár”

– jelentette ki a miniszterelnök, akinek ugyanez az álláspontja a családtagjai gazdagodásával kapcsolatban is.

Orbán szerint a jobboldalon az a szabály és a hagyomány, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni.

Szerinte így volt ez Antall József, Boross Péter és az ő esetében is. Orbán elmondta, a baloldalon pont az ellenkezője látható Magyarországon: nagytőkések és „a maguk módján sikeres” üzletemberek vezetik a baloldalt és válnak miniszterelnökké, jó példa erre Medgyessy Péter, Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc.

„Én leszögezem, üzleti kérdésekkel nem akarunk foglalkozni, gazdaságpolitikát csinálunk, de az üzlet az üzletre vonatkozik”

– jelentette ki Orbán, aki nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségei mennyi állami támogatást kaptak a válság ideje alatt.

Valódi Hírek