Gulyás Gergely magyargyűlölőnek nevezte Věra Jourovát — Már az országba sem akarják beengedni az európai biztost

A miniszter úgy tudja, éppen Magyarország támogatja igazán a jogállamiságot.

Mi is beszámoltunk róla, hogy hét elején megkezdte a működését az Európai Ügyészség (EPPO), a legelső európai uniós eszköz, amely megvédi a jogállamiságot az uniós tagállamokban.

Ebből az alkalomból kedden sajtótájékoztatót tartott Laura Codruța Kövesi európai főügyész és Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos. Utóbbi pedig beszédében azt hangsúlyozta, mivel az unió költségvetésével és a helyreállítási alappal együtt most 750 milliárd euró forog kockán, meg kell akadályozni, hogy ebből egy cent is kárba vesszen.

Jourová kijelentette azt is:

“Vélhetően az év második felében elindítjuk a folyamatot, miután megállapítottuk, melyik uniós tagállam vethető alá az eljárásnak. Ez az uniós források befagyasztásához is vezethet egyes tagországokban”.

Majd külön kiemelte Magyarországot és Lengyelországot, szerinte ugyanis közvetett kapcsolat van a jogállamisági mechanizmus és aközött, hogy ez a két ország nem csatlakozott az EPPO-hoz.

Jourová szavaira Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szokásos csütörtöki kormányinfón reagált, mondván:

„Jelenleg egy olyan európai uniós biztosról beszélünk, akit Magyarország persona non gratanak, nem kívánatos személynek tekint. Jourova biztos asszony magyargyűlöletére számtalan példa van”.

Gulyás szerint Jourová

„nyilvánvalóan annak a tisztségnek a betöltésére is alkalmatlan, amelyet pillanatnyilag gyakorol.

Korábban korrupciós ügy miatt volt előzetes letartóztatásban, viszont ahhoz, hogy a liberális média kegyeit megkaphassa és múltját is titokban tarthassa, ahhoz jó, ha Magyarországot és Lengyelországot szidja”.

Majd hozzátette, a kommunizmus alatt a jogállam hiányától a többi közép-európai országhoz hasonlóan Magyarország is szenvedett, ezért Lengyelországgal együtt valószínűleg lényegesen fontosabbnak tartják azt, mint Nyugat-Európa.

„Azt nem szeretjük éppen ezért, hogyha a jogállam fogalmával visszaélnek és jogállamra való hivatkozással belpolitikai ügyekbe kívánnak beavatkozni” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás szerint a több uniós tagállamhoz hasonlóan Magyarország is elfogadta tavaly decemberben azt a megállapodást, ami garantálja, hogy valós jogállami sérelmek esetén szankciókat lehessen alkalmazni.

„Ezt mi támogatjuk, hiszen a jogállam barátai vagyunk, és ha valós és objektív mérce alapján állítja valaki azt, hogy a jogállam sérül, akkor ezt érdemes kivizsgálni” – mondta Gulyás Gergely.

“Tehát valójában, ha azt a rosszindulatot és magyargyűlöletet lefejtjük Jourova mondanivalójáról, ami az ő megszólalásainál mindig nyilvánvaló,

akkor azt látjuk, hogy az Európai Uniónak eddig is volt egy szankcionálási rendszere és ezt követően is lesz egy szankcionálási rendszere akkor, hogyha valós jogállami sérelmek történnek.

És ha ezt egy objektív eljárás bizonyítja be, akkor mi ennek támogatói vagyunk”

– vélekedett Gulyás Gergely a Kormányinfón.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek