Kiderült: Varga Judit naponta ötször adott engedélyt, hogy lehallgasson és megfigyeljen valakit a titkosszolgálat

Április közepéig ez 500 eset, miközben tavaly egész évben volt 1285.

Naponta ötször adott engedélyt Varga Judit igazságügyi miniszter az év első 3,5 hónapjában nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre a titkosszolgálatoknak – tudta meg a 168.hu a tárcához benyújtott közérdekű adatigényléssel.

A titkosszolgálatok így meg tavaly összesen 1285 esetben, idén április 499 esetben kaptak engedélyt a titkosszolgálatok arra, hogy

valakit az illető tudta nélkül megfigyeljenek, lehallgassanak, a lakását titokban átkutassák, leveleit elolvassák.

Azaz ez alapján évről évre nő a tendencia a miniszteri engedéllyel végzett titkos műveletek számát tekintve.

A szaktárca által a lapnak elküldött adatok szerint ugyanis:

  • 2018-ban 1282-re,
  • 2019-ben már 1340-re,
  • 2021-ben 1700-nál több eset is összejöhet, amikor engedélyt kapnak a titkosszolgálatok az ilyen műveletekre.

A növekedést pedig jól érzékelteti az is, hogy 2015-ben még csak 1038 ilyen művelet volt, 2016-ban 1151, 2017-ben pedig 1256.

Magyarországon a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a katonai, illetve polgári titkosszolgálatok jogosultak az olyan, nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre, amelyhez igazságügyi miniszteri jóváhagyás kell.

(168.hu nyomán)

Valódi Hírek