Óriási vita tört ki a Parlamentben a kormány jövő évi „irracionális és bosszúálló” költségvetéséről

Éles bírálatot kapott Varga Mihály jövő évi büdzséje.

Szerdán megkezdődött a Parlamentben a tárgyalás a 2022-es költségvetésről szóló kormányzati javaslatról. Az erről szóló vita péntekig, összesen harminc órás időkeretben zajlik.

Varga Mihály pénzügyminiszter felszólalásában arról beszélt, hogy a 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, a tavaszi benyújtás pedig egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz.

A tárcavezető szerint a jövő évi költségvetés középpontjában a gazdaság-újraindítási akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja. Az akcióterv végrehajtása lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni.

Megfogalmazása szerint, ez azt jelenti, hogy a költségvetés eszközeit is felhasználják, hogy mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, vissza tudja azt szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson, továbbá minden vállalkozó, akinek be kellett zárnia az üzletét, újra tudja indítani azt, sőt lehetőség szerint tovább tudja fejleszteni.

„Friss előrejelzésében az Európai Bizottság 5,5 százalékos, a Nemzetközi Valutaalap 5,9 százalékos növekedést valószínűsít, minden esély megvan tehát arra, hogy a magyar gazdaság visszaálljon arra a dinamikus pályára, amely a járvány okozta válság előtt jellemezte” – mondta a pénzügyminiszter.

Budapest, 2021. május 19.
Varga Mihály pénzügyminiszter expozét tart a Magyarország 2022. évi központi költségvetésérõl szóló javaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. május 19-én.
MTI/Szigetváry Zsolt

DK: A kormány irracionális vágyakat kerget az új költségvetéssel

Irracionális vágyakat kerget a kormány a jövő évi költségvetéssel – reagált Varju László, a DK vezérszónoka.

Varju magasnak ítélte a kabinet által várt növekedést, de kifogásolta azt is, hogy a hiányt ennek ellenére nem tudják csökkenteni.

Úgy fogalmazott:

tisztán politikai, hatalmi, PR-költségvetés készült, egyértelműen a jövő évi választásra készülve, a lojális érdekekre koncentrálva.

Gazdaságilag irracionálisnak ítélte a törvény korai, tavaszi elkészítését és elfogadását, és óriási kockázatnak nevezte, hogy a kabinet előfinanszírozással kívánja megvalósítani „a vágyait megtestesítő fejlesztéseket”.

MSZP: ez a bosszúállás költségvetése

A 2022-es költségvetés nem a magyar gazdaság, hanem

„a fideszes gazdagság beindításának”, a bosszúállásnak a költségvetése, az adóforintokat nem arra költik, amire kellene

– mondta Tóth Bertalan, az MSZP egyik vezérszónok.

Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: Magyarországot építeni kell, nem kifosztani, az embereket segíteni kell, nem pedig bosszút állni rajtuk. Nem haszontalanságokra kellene fordítani az emberek adóját, hogy ne csak a kiváltságos egy százalék gazdagodjon – mondta, hozzátéve: ehhez meg kell szabadulni a Fidesz-kormánytól.

Frakciótársa, Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a kormány azoknak ad, akiknek már amúgy is van, akik nem szorulnak rá állami segítségre, pedig azoknak kellene a legtöbbet adni, akiknek a legkevesebb van, akiknek a legkisebb az érdekérvényesítő képességük. A költségvetés egyben értékválasztás is.

Jobbik: a büdzsé választási költségvetés

Választási költségvetésnek nevezte a Jobbik vezérszónoka a 2022-es büdzsét a javaslat szerdai országgyűlési vitájában.

Potocskáné Kőrösi Anita kijelentette: a kormány ugyan az újraindítás költségvetésének nevezi azt, ezzel azonban csak elismeri, hogy a már 2020-ra is ígért újraindítás még várat magára.

Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel

Európa legkegyetlenebb költségvetésének ítélte az előterjesztést, amelyből szerinte teljes társadalmi csoportok maradnak ki.

Szociális katasztrófahelyzetet idéz elő a kormány – jelentette ki, és bírálta a hitelmoratórium részleteit, a magas áfát az alapvető élelmiszereken valamint azt, hogy a kabinet számos jelentős kiadást nem részletez a dokumentumban.

LMP: a 2022-es a le- és bebetonozás költségvetése

Az LMP értékelése szerint 2022-es büdzsé nem az újraindítás, hanem a le- és bebetonozás költségvetése

– mondta Csárdi Antal, az ellenzéki párt vezérszónoka. A politikus zöld- és szociális fordulatot sürgetett.

Csárdi Antal, az LMP vezérszónoka felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 19-én.

Úgy fogalmazott: a tartalmilag a 2022-es költségvetés nem az újraindítás, hanem a „lebetonozás, a bebetonozás költségvetése”, hiszen az oktatás, a szociális és a humán szféra, valamint a létalapot jelentő élő környezet fejlesztése helyett,

„megint csak a beton ömlik mindenhova, mindenhol, agyontámogatott multik gyáraiba, stadionokba, kínai egyetembe, kínai vasútba, orosz atomerőműbe”.

Az LMP vezérszónoka hozzátette: állami támogatásból „betonozzák körbe a kisebb és nagyobb csókos vállalkozókat” is.

Csárdi az LMP nevében zöld- és szociális fordulatot sürgetett, és kijelentette: az LMP szeretné, ha a költségvetés nem a betonról, hanem az emberekről és az életről szólna.

(Népszava/mti)

Valódi Hírek