Parajd településen a sóbánya jövője minden helyi sorsát meghatározza.
A Korond-patak két napja törte át a védőfóliát Parajdon, és elárasztotta az európai hírű sóbánya nagy részét: azóta mindenki a jövőtől retteg – számolt be az index.hu.
Visszafordíthatatlan károk keletkezhettek
Beszámoltunk arról, hogy a kialakult katasztrófahelyzet, valamint a bányában és a látogatóközpontban keletkező, – esetleges –
visszafordíthatatlan károk a regionális foglalkoztatást is veszélybe sodorhatják.
A sóbánya ugyanis fontos turisztikai célpont mind a helyiek, mind a régióból érkezők számára. A Hargita megyei tanács és helyi erők folyamatosan dolgoznak a helyzet megoldásán.
A SalRom vezetősége korábban arról biztosította a helyieket, hogy folytatni kívánják a sóbányában a kitermelést és a turisztikai tevékenységet. Függetlenül attól, hogy
mekkora költsége lesz a helyreállítási munkálatoknak.
Parajdon lemondatták a helyiek a főbűnösnek tartott mérnököt
A közvélemény által az (egyik) főbűnösnek tartott Sebestyén József, a sóbánya főmérnöke, beruházási igazgatója
a lincshangulatba került tömeggel szembenézve lemondott posztjáról.
Csütörtökön negyed tizenegy körül kezdett el szivárogni a sóbánya egyik szárnyát, a Telegdy-aknát védő gát. Majd át is szakadt, és
a bánya utolsó, még épen maradt részét is elöntötte az áradat.
A bánya tulajdonosai 30 éve arra sem jártak
A parajdi sóbánya tulajdonosa, a bukaresti székhelyű SalRom hét sóbányát birtokol Erdélyben és az erdélyi medence peremén.
A konszern vezérigazgatója, amióta három éve kinevezték, még be sem tette a lábát a parajdi bányába. A SalRom a 2014 és 2023 közötti években 131,8 millió eurónyi adózás utáni profitra tett szert.
Ám ebből semmit
sem forgatottak vissza a bányát veszélyeztető Korond-patak megzabolázására.
Politikailag ejtőernyőztetett vezetők
A parajdi sóbányát birtokló cég 51 százaléka állami kézben van, így a vezetői politikai kinevezettek. A bánya vezérigazgatója, Seprédi Zoltán rákbeteg, nem tudja ellátni teendőit.
Helyette Sebestyén József beruházási igazgató vette át a vezetést. Ő azonban csütörtök délben lemondott posztjáról.
A bánya környéki patakok miatt többször is be kellett zárni a sóbányát,
ám ennek ellenére sem oldották meg a helyzetet.
A Korond-patakkal már a korábbi években is voltak problémák. 2024-ben másfél hónapra le kellett zárni a bányát, szerencsére ez a főszezont nem érintette.
A helyiek szerint
„ha nem ül tétlenül, ölbe tett kézzel az igazgatóság, akkor azon a 150 méteres szakaszon, ahol a Korond-patak a sóréteg, gyakorlatilag a barlang mennyezete fölött halad el,
a patakot be lehetett volna zárni egy betoncsőbe, és akkor nincs katasztrófa”.
De ezt elmulasztották. Hogy milyen károkat okozott a vízbetörés, csak a munkálatok végeztével lehet majd megállapítani.
Kapcsolódó: