Vélemény.
A magyar parlamentben a László keresztnevű képviselők és a női képviselők aránya mindössze három százalékponttal tér el egymástól, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közt több Lászlót találunk, mint női tudóst.
Nehéz elképzelni, hogy mindez a nők férfiakhoz mért képességhiányából adódna, különösen azért, mert alumni kutatások évek óta mutatják, hogy Magyarországon több nő végez felsőoktatási intézményekben és jobb eredménnyel, mint a férfiak.
Igaz, azt is tudjuk, hogy mialatt a női képviselők szinte kivétel nélkül átlagon felüli végzettséggel, minimum egy diplomával és egy nyelvismerettel veszik át az Országházban megbízólevelüket, ez nem minden férfi kollégáról mondható el.
Ezek alapján tehát még az igen kevés (Lászlók „képviselőcsoportjával” kis híján megegyező létszámú) női képviselő elsöprő többsége többet küzd társadalmi státuszáért a parlamentbe kerülése előtt, mint férfi képviselőtársaik.
Hazánk egyébként sem járt élen a nemek közti egyenlőség biztosításában, Romániában és Magyarországon változatlanul azt mutatják kutatások, hogy a társadalom nagy hányada gondolja úgy: a nők alkalmasabbak a házimunka elvégzésére, mint a férfiak. Az elmúlt tizenegy év páratlan rombolást hozott a közbeszédre nézve, a nőkről szóló vitában főáramba emelt, még egy női miniszter szemléletében is bevallottan alárendelt szerep ennek csak egyik kórtünete.
A szabad világ társadalomszervezői hosszú évek óta tevékenyen részt vesznek abban, hogy a nők karrierútjának már gyermekvállalás előtt való megtörésével szemben fellépjenek, vagyis megszüntessék a nők hátrányos megkülönböztetését a munkapiacon. Idehaza hiába mantrázza a kormánytöbbség, hogy nálunk még kisebb is a bérszakadék, mint az EU-ban átlagosan, amikor Novák Katalin arról forgat kisfilmet, hogy nyugodtan fogadjuk el nőként, ha kevesebb a fizetésünk, alacsonyabb a pozíciónk, és több munka jut ránk odahaza.
Ez a szemlélet egyébként százalékokban mérhető károkat okoz a GDP-növekedésben, a nők hátrányos megkülönböztetése ugyanis kihasználatlan kapacitásokat teremt a gazdaságban, nem beszélve arról, hogy a rendszeresen visszafogott és háttérbe tolt édesanyák boldogságára is kihatással van.
Hadd ne mondjam, mit okoz egy folytonosan megalázott helyzet egy ember kiegyensúlyozottságára nézve. Ha valakik, akkor a „családok kormányának” tagjai rájöhetnének, hogy a hasztalan számháborúk helyett a nemzetközi boldogságkutatások végén kullogó magyar társadalom mit ad át így a gyermekeknek.
Az érzelmi és szellemi házimunkát (például, hogy mit vegyünk ajándékba a férj nagynénjének szülinapjára, vagy hogy ne felejtsük el a keresztapánk névnapján a szokásos telefont, valamint hogy mi kerüljön a bevásárlólistára) is elsöprő többségben végzik nők, anélkül, hogy tudnánk: ezek talán még a tiszta ruha és a tiszta szőnyeg biztosításánál is fontosabbak.
A közösség kiegyensúlyozottságáért felelnek az anyák és nagymamák, teszik mindezt úgy, hogy az élet számos területén sérül a méltóságuk, kezdve a szülőszobával, a munkahelyen át, egészen az ellátórendszerek intézményi útvesztőiig.
A női vezetők többek közt ezen tudnak változtatni. Azon, hogy tisztában vannak vele: az esélyegyenlőség a családban kezdődik. Egyenlő partnerekkel, egyenlő esélyekkel, azonosan elosztott láthatatlan munkákkal és főképp azonos érzelmi töltekezési lehetőséggel, ami a nőket és a férfiakat illeti – előbbiek jelen helyzetben jelentősen alulmaradnak a pihenést illetően a férfiakkal szemben. A tudományos világ ezt úgy hívja: nők százmilliói szenvednek a világon időszegénységben.
Ez a társadalom, amely a boldogságkutatások végén forgolódik, az öngyilkossági és daganatos megbetegedési listáknak viszont rendre dobogós helyeit hozza el, női vezetőért kiált. Olyan vezetőért, aki pontosan tudja, mit jelent egy családban megteremteni az egyenlőséget, pontosan tudja, hogy mit jelent többdiplomás cégvezetőként boldogulni, és ellátni közben a családot, úgy érzelmekkel, mint programokkal, gondoskodással.
Egy női miniszterelnök megfordíthatja a magyar sorsot. Ennyi romboló energia után, ami a NER-ben az országra szabadult, ilyen lélektelen, senkivel sem törődő, mindig minden társadalmi csoport és ember közt különbséget tevő miniszterelnök után, itt az ideje, hogy mindannyian tegyünk azért, hogy a mai kislányok már egy másik világba érkezzenek meg fiatal felnőtt nőként.
Egy olyan világba, ahol nem kérdés, hogy a nők teljesítményét úgy a munkában, mint a láthatatlan munka terén elismerik. E teljesítményt megfelelően honorálják, és tudják, hogy a férfiaknak bizony nagyon kell csipkedni magukat, ha utol akarnak érni egy olyan anyukát, mint
Dobrev Klára,
aki jó valószínűséggel a férfiak 90 százalékánál több cégvezetői tapasztalatot tud a háta mögött, és jó valószínűséggel a magyar férfiak 99,9 százalékánál tapasztaltabb abban, hogy a szabad világ egyik legszebb nemzetközi közösségének parlamenti alelnökeként hogyan kell helytállni. Idáig elég jól csinálta. Én az ellenfelei helyében aggódnék.
Hajrá, Klára!
Bősz Anett
A szerző a Magyar Liberális Párt elnöke
