Súlyos milliókból hirdeti a fideszes Megafon Rákay Philip bejegyzéseit a Facebookon

A Megafonnak köszönhetően közel egymillió emberhez értek el a fideszes megmondóember bejegyzései.

Március 27-e óta

4,9 millió forintot

költött a Megafon Központ arra, hogy Rákay Philip bejegyzéseit reklámozza a Facebookon, ezzel a fideszes megmondóember lett a kormánypárti propagandagyár eddigi legnagyobb nyertese – írja a 24.hu.

A lap szerint a bejegyzésenként egymillió forintot meghaladó összegű hirdetéseivel kb. 500 ezer és 1 millió közötti felhasználót értek el általában, de volt olyan is, ami egymilliónál is több felhasználó falán jelent meg a VIVA TV egykori műsorvezetője által közzétett tartalom.

Így többek között az olyan bejegyzések, amelyekben Rákay Szél Bernadett független országgyűlési képviselőt vádolta meg azzal, hogy kamerával “lesből letámadta” őt a kapujában, de került ki bejegyzés az oltásellenes baloldalról, ekézte Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet, illetve az uniós vakcinabeszerzést is.

Mindez igencsak szép teljesítmény ahhoz képest, hogy Rákayt egyébként 60 ezren követik a Facebookon.

A Kovács István vezette Megafon emellett a kormánypárti XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, Deák Dániel két posztját 900 ezer forintból hirdették, így az oltásellenes baloldalról szóló üzenete 20-30-szor több emberhez ért el, mint amennyien egyébként követik.

Míg a Pesti TV-nél dolgozó Bohár Dániel arról szóló bejegyzését, hogy a CNN buktatta meg Donald Trumpot 400 ezer forinttal segítették meg.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a tavaly indult Megafon már az indulása után alig két hónappal súlyos milliókhoz, az Átlátszó szerint összesen 56 millió forinthoz jutott. Míg Kovács István alapító a Mandinernek még tavaly beszélt arról, hogy

“Az induláshoz, a weboldal fejlesztéséhez némi kezdőtőkére szükségünk volt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy én megkerestem néhány konzervatív üzletembert, és megkértem őket arra, hogy támogassák az indulásunkat. (…) A jövőben is olyanokat keresünk, akik azonosulnak a céljainkkal. Persze ha az illetőt éppenséggel Mészáros Lőrincnek hívják majd, köszönettel vesszük a támogatását”.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek