A Belügyminisztérium szerint még „idő előtti” arról érdeklődni, hogy mire jó a vakcina-igazolvány

Még nem találták ki.

Mi is beszámoltunk róla, hogy március első hetében elkezdték kiküldeni azokat a vakcina-igazolványokat, amiket azok kapnak, akiket már beoltottak koronavírus ellen. Magyarországon a szerdán közölt adatok szerint 1 290 709 fő kapta meg a vakcina mindkét dózisát, míg összesen 3,37 millió embert oltottak be.

Azaz már legalább 1,2 millióan jogosultak arra, hogy megkapják a védettségi igazolványt, ha csak azok számát vesszük, akik már mindkét adagot megkapták.

Az ATV Híradója szerdán megkérdezte a Belügyminisztériumtól, hogy pontosan mire is lehet majd használni a kártyát, miért küldték ki már az első oltás után, illetve miért nem szerepel rajta a megkapott vakcina típusa.

Válaszában a BM az írta:

„Az igazolvány felhasználhatóságára vonatkozó kérdés idő előtti”.

Az igazolvánnyal kapcsolatban ugyanakkor az Operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján derült ki, hogy az nem mentesít majd a karanténkötelezettség alól. Sajtóértesülések szerint viszont májusban csak azok mehetnek majd tömegrendezvényekre, akik rendelkeznek vakcinaigazolvánnyal.

Orbán Viktor pedig múlt pénteken beszélt arról, hogy feltehetően az igazoláshoz kötik majd a belépést a színházakba és a mozikba is.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek