FRISS: Azonnali hatállyal menesztette Petry Zsoltot a Hertha BSC

A klub szerint a kapusedző kijelentései nem állnak összhangban a Hertha értékeivel.

Kedd délután a honlapján megosztott közleményben tudatta a Hertha Berlin, hogy azonnali hatállyal megválik kapusedzőjétől, Petry Zsolttól a Magyar Nemzetnek adott interjújában tett kijelentései miatt.

A német labdarugóklub indoklásában úgy fogalmazott, a csapat aláírta a sokszínűség chartáját, és egyesületként is aktívan elkötelezett a sokszínűség valamint a tolerancia mellett, ezeket az értékeket ugyanis fontosnak tartják.

Ez az állásfoglalás ugyanakkor hiányzik Petry Zsolt Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatából, amit egyébként úgy tett a csapat alkalmazottjaként, hogy arról nem egyeztetett velük.

A Hertha BSC elnöke, Carsten Schmidt a menesztéssel kapcsolatban azt mondta,

Petry munkáját mindig is nagyra értékelték a csapatnál. Toleránsnak, nyitottnak és segítőkésznek tartották, olyan embernek, aki soha nem viselkedett homofóbként vagy idegengyűlölőként.

Schmidt hozzátette, habár elhiszik, hogy néhány, Petry által tett kijelentés kimaradt a közzétett interjúból, és figyelembe vették azt is, hogy az állítások árnyalata elveszett a fordításban, mégis úgy érzik, hogy a kapusedző kijelentései nem állnak összhangban a Hertha értékeivel.

Petry Zsolt a közleményben úgy fogalmazott:

„Hangsúlyozni szeretném, hogy sem homofób, sem idegengyűlölő nem vagyok. Nagyon megbántam a bevándorláspolitikával kapcsolatos kijelentéseimet és szeretnék bocsánatot kérni azoktól a menedékkérőktől, akiket megbántottam. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, és tiszteletben tartom a döntésüket”.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Petry nagy port kavart interjúja hétfőn jelent meg a Magyar Nemzetben. Ebben a kapusedző többek között arról beszélt, nem érti, mi késztethette Gulácsi Pétert, az RB Leipzig kapusát arra, hogy véleményt nyilvánítson és kiálljon a szivárványcsaládok, illetve “a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett.

Petry a migrációval kapcsolatban elmondta, szerinte a “bevándorlás-politika az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”, hozzátéve, úgy gondolja, hogy Európa morálisan mélyre süllyedt, és úgy látja, éppen “az erkölcsi leépülés” söpör végig a kontinensen.

A kapusedző később azzal a kéréssel fordult a Magyar Nemzethez, hogy bizonyos kérdésekben árnyaltabban fejthesse ki az álláspontját, mert a szöveg egyeztetése során általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a vele készült interjúból.

A Hertha kedd reggel megjelent rövid közleményében úgy reagált az ügyre, hogy először Petry Zsolttal személyesen vitatnák meg a kérdést zárt körben.

A dpa német hírügynökség szerint ugyanakkor nemcsak a klub vezetősége, hanem a Hertha szurkolói is azonnali reakciót várnak Petrytől és Arne Friedrich sportigazgatótól.

Valódi Hírek