„Mi beoltatjuk magunkat!” – Közös videóban buzdít oltásra az oltásellenesnek kikiáltott ellenzék

A kormány által oltásellenesnek titulált pártok mindenkit regisztrációra és oltásra buzdítanak.

„Az ellenzéki pártszövetség álláspontja egyértelmű: az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket. Minden magyar, aki jelentkezik, kaphassa meg a védőoltást”

– közölte a hat ellenzéki párt (Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, MSZP) a hétfő reggel megosztott Mi is beoltatjuk magunkat! című videójában.

„Orbán hiába próbálja újabb hazugságkampánnyal az ellenzékre kenni a felelősséget, a valóságban a teljes felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda, hogy mára már naponta több száz honfitársunk esik áldozatul a járványnak, és hogy a koronavírus következtében elhunytak összlétszáma átlépte a húszezer főt.

Arra kérünk mindenkit, éljen a védőoltás adta lehetőséggel. Mi is beoltatjuk magunkat!”

– közölték a pártok.

A videóban Fekete-Győr András, a Momentum pártelnöke arról beszélt, az Orbán-kormány felelős azért, hogy 2010 óta kivéreztették az egészségügyet és a Fidesz felelős azért, hogy a járvány közepén több mint 4000 egészségügyi dolgozó hagyta ott a kórházakat.

„Orbán Viktor a felelős azért, hogy lakosságarányosan Magyarországon halnak legtöbben koronavírusban” – mondta a párbeszédes Szabó Tímea.

Míg Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke és Jakab Péter, a Jobbik elnöke elmondta, miközben több mint 20 ezer magyar családot ért tragédia és vállalkozások mentek tönkre, Orbán strómanjai a járványkezelés alatt is nyerészkedtek.

Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes hozzátették, azt még Orbán kormánya sem tudja elvenni a közös ellenzéktől, hogy arra biztasák az embereket: oltassák be magukat.

„Azt kérjük, hogy jelentkezzenek, regisztráljanak, vigyázni kell magukra és vigyázni kell egymásra. Mi is beoltattuk magunkat”

– mondta Gyurcsány.

Az ellenzéki pártok közös videóját itt tudod megnézni:

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/03/elemzo-a-soros-tervhez-hasonlo-hazugsag-a-fidesztol-hogy-az-ellenzek-oltasellenes-lenne

Valódi Hírek