Önkénteseket toboroznak a Covid-osztályokra — Hatalmas a túlterhelés, kevés az ápoló

Fizikailag, szellemileg és mentálisan is erős embereket várnak.

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete önkénteseket toboroz a covid-osztályokra önkéntes nem szakképzett ápolási feladatokra. A szükséges ismeretek elsajátításához három-négy órás tréningeket nyújtanak – derült ki a Szervezet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből.

„A COVID osztályokon szinte minden kórházban hatalmas a túlterhelés. Kevés az ápoló és ők is egyre jobban kimerülnek. A következő hetekben ez fokozódni fog. Nem tudni meddig fog tartani és nem tudni hány hullám fog még jönni”

olvasható a bejegyzésben.

Mint írják a képzés a következő ismereteket nyújtja:

  • Alapismeretek a COVID betegségről
  • A védőfelszerelések helyes használata
  • A COVID betegek észlelése. Vérnyomás, Oxigén szaturáció, hőmérséklet, légzésszám, pulzus meghatározása, éberség megítélése
  • Oxigén adása különböző eszközökkel, ennek ellenőrzése
  • Fekvő, ülő beteg itatása, etetése
  • Alap kommunikációtréning a beteggel, szakszemélyzettel, hatékony viselkedés hierarchikus rendszerben, stressz helyzetben
  • Ágyazás, ágynemű csere, segédkezés pelenkázásnál, betegmozgatásnál.

Nagykorú lehetőleg fiatal, fizikailag, szellemileg és mentálisan erős, erkölcsileg fedhetetlen emberek várnak, akik rendkívül nehéz körülmények között, védőfelszerelésben is vállalják a fent leírt munkát.

Akik nagyfokú önuralommal, kitartással és alázattal képesek embertársaikon segíteni. Akik, ha arra lehetőség nyílik munkába tudnak állni megbeszélt időszakokban a megye kórházaiban.

Olyanok akik vagy védettek mert már oltást kaptak, vagy az elmúlt 6 hónapban bizonyítottan átestek COVID betegségen, vagy ha egyik sem az előzőekből, akkor vállalják a fertőzés veszélyét és ez esetben nem idősebbek 45 évesnél. Legalább általános iskolai végzettségük van.

A Kamara hangsúlyozza, nem tudja garantálni azt, hogy aki a képzést elvégzi, azt az intézmények alkalmazni is fogják, ez a kórházak vezetésén és a hatóságok együttműködésén fog múlni.

A munkaidő, biztosítás, munkabér vagy egyéb juttatás az intézmény vezetőivel kerül majd egyeztetésre, illetve amennyiben munkába állhatnak, a szervezet további szakmai és mentális támogatást nyújt mindenkinek.

Emellett önkénteseket keresnek a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályára is.

„Ha orvostanhallgató, ápoló vagy mentőtiszt hallgató vagy, vagy van egészségügyi végzettséged, de már más területen dolgozol, akkor mindenképp tudsz nekünk segíteni. Ha nincs ilyen végzettséged, nem tanulsz egészségügyi területen, de segíteni szeretnél, akkor is várunk”

írják.

TOBORZÁS – FELHÍVÁS – SPARTACUS projekt
COVID osztályokon önkéntes nem szakképzett ápolási feladatokra MOK…

Posted by Magyar Orvosi Kamara Győr Moson Sopron Megyei Területi Szervezete on Sunday, 21 March 2021

Habár a kórházakból hetek óta aggasztóhírek érkeznek a kapacitáshiány, a túlterheltség és a túltelítettség miatt, kormány továbbra is azt állítja, a magyar egészségügy állja a járvány harmadik hullámának nehézségeit.

Vasárnap ugyanakkor kiderült, hogy egy budapesti kórházból minden elérhető dolgozót az intenzív terápiás osztályokra küldtek, hogy segítsék az orvosok és szakképzett ápolók munkáját. A műtősök, sebészek és aneszteziológusok mellett pedig már a gyógytornászok és a masszőrök is az intenzív osztályok személyzetével együtt dolgoznak, hogy csillapítsák az emberhiányt.

Tavaly ősszel még önkéntes alapon működött a más osztályon dolgozók behívása, most viszont utasításban szólították fel őket, hogy vegyenek részt az intenzív osztályok munkájában.