Elképesztő: Akkora a baj, hogy már a masszőröket és a gyógytornászokat is az intenzív osztályokra irányítják

Orbánék szerint nincs ok az aggodalomra, mindenkit el fognak látni.

Bár Orbán Viktort megnyugtatták a kórházigazgatók beszámolói, a helyzet korántsem szívderítő: az intenzív osztályokról rémisztő hírek érkeznek. A 444 beszámolója szerint például egy budapesti kórházból minden elérhető dolgozót az intenzív terápiás osztályokra küldtek, hogy segítsék az orvosok és szakképzett ápolók munkáját.

A műtősök, sebészek és aneszteziológusok mellett már a gyógytornászok és a masszőrök is az intenzív osztályok személyzetével együtt dolgoznak, hogy csillapítsák az emberhiányt. Korábban tavaly év végén is szükség volt a más osztályon dolgozók behívására, azonban akkor még önkéntes alapon működött a rendszer.

Most

utasításban szólították fel a más osztályon dolgozókat, hogy vegyenek részt az intenzív osztályok munkájában.

A rendelkezés alól felmentést az idős, valamint a kisgyermekes dolgozók kaphattak, valamint egyes, nélkülözhetetlen munkakörökben dolgozók.

Intenzív terápiás dolgozóból csak kevés van. Annak ellenére, hogy például lélegeztetőgépből elegendő áll rendelkezésre, a szakképzett munkaerő hiánya miatt

csak nehezen, nagy áldozatok árán megoldható az ellátásra szoruló betegek gyógyítása.

A más osztályokról átvezényelt munkatársak nem helyettesíthetik a szakképzett munkaerőt, azonban segítséget nyújthatnak az egyszerűbb, intenzív terápiás képesítés nélkül elvégezhető feladatok során. Ilyen feladat például a betegmozgatás, a gépek ellenőrzése, valamint a gyógyszerek előkészítése.

A 444 leírása alapján a kapacitásnövelésre irányuló terv felháborodást okozott a dolgozók körében. Különösen az okozott felhördülést, hogy hiába rendeztek be új szobát a betegek ellátására, mert

már nincs kapacitás arra, hogy újabb dolgozókat vezényeljenek oda.

Fejlettebb országokban az intenzív osztályokban 2 szakápoló jut egy betegre, hazánkban azonban — a szakképzett munkaerő hiánya miatt — sokszor a járvány előtti időszakban is 2 betegre jutott egy ápoló. A jelenlegi, túlterhelt időszakban nem ritka, hogy 5-6 beteget kell egyetlen ápolónak ellátnia.

A helyzet tarthatatlansága miatt kellett azt a döntést hoznia a kórház vezetőinek, hogy beálljanak dolgozni az intenzíves dolgozók mellé a segédápolók. Mindeközben a kórházi dolgozók egyre kimerültebbek.

(444 nyomán)

Valódi Hírek