Itt a Feddhetetlenségi nyilatkozat, amit az ellenzéki előválasztás minden indulójának alá kell írnia

Kiderültek a részletek.

Még a héten elfogadhatják az ellenzéki pártok azt a nyilatkozatot, amit minden, az előválasztáson indulni kívánó jelöltnek alá kell írnia – értesült a Népszava.

A lap birtokába került Feddhetetlenségi nyilatkozat gyakorlatilag véglegesnek tekinthető változatában az aláírok kijelentik:

  • nincs 30 napnál régebbi köztartozásuk,
  • nem állnak „büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt”,
  • eddigi munkájuk során „a magyar és az uniós adófizetőket nem károsították meg”,
  • a rájuk bízott állami, önkormányzati, uniós forrásokkal felelősen gazdálkodtak.

Emellett sem nekik, sem a velük egy háztartásban élő rokonaiknak nem lehetnek offsore-érdekeltségeik, és nem lehetnek eltiltva a cégvezetéstől.

Az indulóknak nyilatkozniuk kell arról is, hogy mindeddig minden adó-, és járulékfizetési kötelezettségnek eleget tettek, ezt esetleges cégeik alkalmazottaival kapcsolatban is teljesítették. Vagyonukat „törvényes úton szerezték”, illetve vagyonnyilatkozatukban nincsenek valótlan adatok.

A nyilatkozat 13. pontjaként pedig kijelentik azt is, hogy megválasztásuk esetén közeli hozzátartozóikat nem alkalmazzák, és közbeszerzési eljárásokon sem indulnak el.

Ahogy azt is, hogy soha nem álltak az egykori állampárti Belügyminisztérium III/III-as főcsoportfőnökségének alkalmazásában ügynökként.

Az előválasztás dátuma egyelőre nem ismert, tekintve, hogy a hétfőn május 23-ig meghosszabbított veszélyhelyzet értelmében időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. Így erre legkorábban kora nyáron, vagy ősszel kerülhet sor a 106 egyéni választókerületben.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek