FRISS: Már a kormányhivatal is megszólalt Rogánék borsodi földvásárlásáról

Azt állítják, a szerződés soha nem lépett hatályba.

Tovább bonyolódik Rogán Antal feleségének, Rogán Barbara és családjának földvásárlási ügye. Szombat délelőtt ugyanis a kormánypárti Magyar Nemzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy

a földvásárról szóló szerződés bejegyzését megtagadta a hivatal, ezért az soha nem lépett hatályba.

A lap emellett vonatkozó részletet is közölte a hivatal vonatkozó határozatából,

az viszont ebből nem derült ki, hogy miért tagadták meg a szerződés létrejöttét, ahogy sem, hogy az erre vonatkozó döntés mikor született meg.

A dokumentum iktatószámából viszont arra lehet következtetni, hogy ez idén történhetett.

Ugyanakkor péntek délután a földbirtok eladója az Átlátszónak azt állította, az adásvételre vonatkozó szerződés érvényes és várják a pénzt. Barna Izabella hozzátette azt is, hogy nincs tudomásukra a vásárlók olyan szándékáról, amely a szerződés érvénytelenségének kimondására irányul.

A Magyar Nemzet tíz nappal az első hírek megjelenése után tegnap közölt cikket arról, hogy Rogán harmadik felesége, Rogán Barbara és családja semmilyen földet nem szerzett Borsodban, a Budapest Bank pedig nem folyósított hitelt a családnak. A miniszter így nyilatkozott a lapnak:

“Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerezett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni.”

Mint ismert, január 31-én Rogán Antal vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy harmadik alkalommal is megnősült, egy nála 20 évvel fiatalabb, bizonyos Obrusánszki Barbarát vett feleségül tavaly decemberben.

A miniszter új feleségéről és családjáról viszont 444.hu írta meg elsőként, hogy még az esküvő előtt, 2020. november 20-án egy igen komoly adásvételi szerződést bonyolítottak le Borsodban, amikor több mint 1022 hektárnyi területet vettek meg 1,66 milliárd forintért.

Az interneten is elérhető szerződés szerint a megszerzett birtok öt egyenlő részre oszlik szét a vevők között, az új tulajdonosok viszont a vételár öt százalékát, azaz 83,2 millió forintot fizették ki önerőből, a maradékot az állam tulajdonában lévő Budapest Bank fedezi.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek