Megszólalt az ezerhektáros birtok eladója, nyíltan cáfolta Rogán Antal kijelentéseit

Szerintük a szerződés érvényes, várják a pénzt.

Érvényes a szerződés és a várják a pénzt az 1022 hektár Borsod megyei földbirtok eladói, akik nem tudnak arról, hogy a vásárlók érvényteleníteni akarják a szerződést – tudta meg az Átlátszó a birtokot eddig tulajdonló amerikai-magyar házaspártól.

Mindez annak fényében érdekes, hogy Rogán Antal tíz nappal a földvásárlással kapcsolatos hírek megjelenése után, pénteken a kormányközeli Magyar Nemzetben szólalt meg először az üggyel kapcsolatban és próbálta hitelteleníteni, illetve letagadni az eddigi információkat.

A Magyar Nemzet ma megjelent cikkében ugyanis arról írt, hogy Rogán harmadik felesége, Rogán Barbara és családja semmilyen földet nem szerzett Borsodban, a Budapest Bank pedig nem folyósított hitelt a családnak. A miniszter így nyilatkozott a lapnak:

“Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerezett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni.”

Rogán Antalt azonban most maga a föld eladója cáfolta, az Egyesült Államokban élő Barna Izabella az Átlátszónak arról beszélt:

“Én csak annyit tudok, hogy van közöttünk egy adásvételi szerződés, és amit még meg kell csinálniuk, annak teljesülnie kell”.

Barna arra a kérdésre, hogy tud-e a vásárlók olyan szándékáról, amely a szerződés érvénytelenségének kimondására irányul azt mondta:

“Milyen szándékuk van, vagy nincs, arról én nem tudok.”

Továbbá hozzátette azt is, hogy a szerződés érvényes: eladták a földet, várják a pénzt.

Mint ismert, január 31-én Rogán Antal vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy harmadik alkalommal is megnősült, egy nála 20 évvel fiatalabb, bizonyos Obrusánszki Barbarát vett feleségül tavaly decemberben.

A miniszter új feleségéről és családjáról viszont 444.hu írta meg elsőként, hogy még az esküvő előtt, 2020. november 20-án egy igen komoly adásvételi szerződést bonyolítottak le Borsodban, amikor több mint 1022 hektárnyi területet vettek meg 1,66 milliárd forintért.

Az interneten is elérhető szerződés szerint a megszerzett birtok öt egyenlő részre oszlik szét a vevők között, az új tulajdonosok viszont a vételár öt százalékát, azaz 83,2 millió forintot fizették ki önerőből, a maradékot az állam tulajdonában lévő Budapest Banktól várják az eladók.

(Átlátszó nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/02/09/totalis-dobbenet-megszolaltak-a-dedestapolcsanyiak-rogan-barbaraek-meggazdagodasaval-kapcsolatban

Valódi Hírek