Eddig túljelentkezés miatt nem kellett, idén 70 év után először hallgatókat toboroz az SZFE

Zord idők.

Az elmúlt napokban több felületen is találkozni lehetett a Színház- és Filmművészeti Egyetem reklámjával. Nem véletlenül. Az SZFE új vezetősége ugyanis reklámkampányban toborozza a felvételizőket az intézménybe írja az ATV az új vezetőség tájékoztatása alapján.

Az új vezetőség a Híradó megkeresésére azt közölte, a felvételi időszakra hirdetett reklámozással ugyanúgy járnak el, mint más egyetemek.

Így Szarvas József, kuratóriumi tag és a prózai színész osztály tanára például a következő szöveggel reklámozza az alapítványi fennhatóság alá került és teljesen átalakult Színművészetit:

„Egy zseniális hivatás a miénk, amit csak nyitottan, kitárt szívvel és odafigyeléssel, ugyanakkor kellő szigorral érdemes csinálni”.

Koltai Lajos az egyetem új oktatási helyszíneit, így többek közt a Duna TV Mészáros utcai épületét dicséri, Sára Balázs, a Film- és Médiaintezet vezetője pedig tárt karokkal vár mindenkit.

Az SZFE-reklám az Index.hu oldalán.

Az SZFE-reklám az Index.hu oldalán.

Bagossy László, az SZFE egyik tanára ugyanakkor az ATV-nek elmondta, túljelentkezés miatt az 1950-es évek óta nem volt szükség arra, hogy az egyetem reklámkampányokat indítson a felvételizők számára.

„Mi korábban azért nem tettük meg, mert nagyon nagy túljelentkezés volt mindig. Nem volt erre szükség. Az 50-es években, amiről nekem tudomásom van, akkor volt utoljára ilyen hirdetés” – mondta Bagossy.

Ascher Tamás, az egyetem korábbi rektora pedig még 2012-ben beszélt arról, hogy a túljelentkezés átlagosan a 30-szorosa a felvehetőknek, de egyes szakokon akár a 70-szerest is eléri a túljelentkezés.

(atv.hu nyomán)

 

Valódi Hírek