Dobrev Klára: 172 ezer forint lenne ma az átlagnyugdíj, ha Orbánék nem szüntetik meg a svájci indexálást

Győzelem esetén vissza fogják vezetni a Gyurcsány-kormány nyugdíjszámítási módszerét.

2022 után az új kormány azonnal visszahozza a bérek emelkedését is figyelembe vevő svájci indexálású nyugdíjszámítást — mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján szerdán.

A DK politikusa elmondta: sokan tudják, hogy az Orbán-kormány 1,2 milliárd forintot vett el a nyugdíjasoktól azzal, hogy megszüntette a baloldali kormányok által is használt, úgynevezett svájci indexálást, ami a bérek emelkedését is figyelembe veszi a nyugdíjak emelésénél, nem csak az inflációt.

Ma hiába próbálnak meg kampányszerűen, kegyként osztogatva minimális juttatásokat adni a nyugdíjasoknak, a tény attól még tény marad

— mondta el a politikus.

Ha a Fidesz-kormány nem változtatja meg a nyugdíjszámítási rendszert, akkor ma az átlagnyugdíj nem 142 ezer forint, hanem 172 ezer forint lenne.

Jelenleg azonban a magyar nyugdíjasok rosszabbul élnek, mint egy cseh, egy szlovák vagy egy szlovén nyugdíjas.

Ahhoz, hogy visszaadják a ledolgozott életek után járó megbecsülést, a DK szerint két dolgot kell tenni:

Rövid távon visszaállítani a béreket is figyelembe vevő svájci indexálású nyugdíjszámítási rendszert 2022 után.

Ezt a kormányváltást követően azonnal meg kell lépni. Hosszabb távon pedig el kell érni, hogy létrejöjjön az európai minimálnyugdíj. Az európai minimálbér szabályozása ma már gőzerővel halad — tette hozzá Dobrev Klára.

Mostanra az európai minimálnyugdíj ügyében is elindult az uniós munka.

„Így meg fogjuk valósítani, hogy egy magyar ember végigdolgozott élete ne érjen kevesebbet, mint egy hollandé, egy németé vagy egy franciáé.”

— mondta a politikus.

Ennek részeként a múlt héten már elindult az Európai Bizottság konzultációja az európai, és ezen belül a magyar nyugdíjasok életszínvonalának emeléséért.

Ezt a konzultációt itthon a DK folytatja le.

Ennek érdekében csütörtökön egy online konferenciát hívott össze Dobrev Klára, a legnagyobb magyar nyugdíjasszervezetek és érdekképviseletek részvételével.

A következő hetekben pedig az érintettek meghallgatásával, odafigyeléssel és sok munkával el fogják érni, hogy egy magyar nyugdíjasnak is járjon az az európai időskor, ami bármely más nyugat-európai idősnek.

A teljes videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek