Kiégtek az egészségügyi dolgozók, több ezren fontolgatják a pályaelhagyást

Mi lesz velünk, ha ők is elmennek?

Mi is írtunk arról az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendeletről. A tavaly októberben kiadott rendeletről a kormány úgy gondolja, egy kiszámíthatóbb és megbecsültebb életpályát teremt majd a szektorban dolgozóknak.

Az egészségügyi dolgozók ezt azonban máshogy látják. Ezt erősíti meg a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is, aki szerint rengeteg a bizonytalanság például a juttatások tekintetében vagy a másodállás vállalásának korlátázásával kapcsolatban.

Ezek alapján nem meglepő, hogy az érintettek nagy része úgy gondolja, nem fogja aláírni az új szerződést.

A legtöbben külföldi munkavállaláson gondolkodnak, mások pályaelhagyást is kilátásba helyeztek.

A Népszavának nyilatkozó legtöbb dolgozó nem is elsősorban a rendeletváltozás problémái miatt váltana, hanem mert úgy érzik, annyit dolgoztak, hogy egyszerűen kiégtek.

Egy, az ATV híradójának név nélkül nyilatkozó ápoló azt mondta, hogy ő elmenne közalkalmazottnak, de jelenleg mégsem tud. Egyéni vállalkozóként dolgozott januárig, de a KATA szigorítások és az új szolgálati jogviszony belengetése után megszüntette a vállalkozását.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke elmondta, hogy egy 30 ezer szakdolgozó részvételével készült felmérése szerint közel

3000 ember menne inkább külföldre dolgozni. 3700-an a magánegészségügy felé húznak, 8758-an pedig végleg elhagynák a pályát.

Az érintettek február 28-ig gondolkozhatnak azon, hogy aláírják-e az új szerződést vagy sem.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek