Most érkezett: Bejelentette az SZFE kuratóriuma, mi minden változik meg az egyetemen februártól

Minden intézetet átneveznek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább. A névadással tisztelegnek az Oscar- és Emmy-díjas, nemzetközi hírű operatőr előtt, aki 1955-ben végzett az egyetem jogelőd intézményében. A mozgókép kifejezés használata igazodik a nemzetközi trendekhez és elvárásokhoz – írják.

A mozgóképművészeti képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 négyzetméter alapterületű épületből az egykori Duna Televízió volt budai székházának egyik épületébe költözik, ahol az eddiginél majdnem kétszer nagyobb, 4715 négyzetméteres oktatási helyszín várja a hallgatókat és az oktatókat. Az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is. A tágas stúdiókat modern, magas színvonalú mozgóképtechnológiai eszközökkel szerelik fel.

Az egyetem Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületeiben a színművészeti képzés kap helyet Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven.

“A névválasztással fejet hajtunk a Kossuth-díjas színészóriás, a Nemzet Színésze előtt” – közölték, hozzátéve, hogy Sinkovits Imre 1947-től volt az egyetem (akkori nevén Színház- és Filmművészeti Főiskola) hallgatója.

Az intézmény harmadik, a hallgatók elméleti oktatásáért felelős intézete a Németh Antal Drámaelméleti Intézet nevet kapja. Németh Antal a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja, rendezője, aki 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója is volt – tartalmazza a közlemény.

A színművészeti és drámaelméleti képzéseknek helyet adó helyszíneken a képzést szolgáló próba- és zenetermek, tantermek, folyosók, lépcsőházak, mellékhelyiségek felújítása is megtörténik.

“Az évtizedek óta elhanyagolt, lelakott ingatlanokban mindössze két hónap alatt elvégezzük az elmaradt felújításokat” – közölte az egyetem.

Mint írják, az infrastrukturális fejlesztések részeként a Vas utcai kollégiumhoz képest lényegesen színvonalasabb, felújított, önálló kollégiumi épület várja a hallgatókat, ahol a korábbi 50 helyett 70 férőhelyet tudnak biztosítani.

Az összegzés kitér arra is, hogy az egyetem vezetésének tervei szerint az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd.